Székkutas Község Önkormányzat Képviselő-testülete rendes ülését tartotta hétfőn, a Művelődési Ház földszinti tanácskozótermében. Döntöttek az éves költségvetésről.

Az ülésen minden képviselő jelen volt, a testület döntésképes volt.

Az ülés első és legfontosabb napirendi pontja a 2016. évi költségvetésről szóló rendelet megalkotása volt. Melynek során 224 millió éves büdzsével gazdálkodik majd Székkutas. Ezt mind a bizottság, mind a képviselők egyhangúlag elfogadták.

Közbeszerzés elindításáról is döntöttek. Ez egy nyár végi, ősz eleji nagy aszfaltozási hullámot fog elindítani a községben. A tavalyi évben a településen egy hatalmas beruházás valósult meg, amely Székkutas csatornahálózatának kialakítását, szennyvíztisztító-telep létrehozását jelentette. Ebben áprilisig tart a próbaüzem, a rákötések pedig folyamatosak. Az utak helyreállítása csak sávosan valósult meg, így az idei évben ezek rendbetételét tűzte ki célul az önkormányzat. „Az útfelújítás minden utcát érinteni fog, amely aszfaltos, és még nem került felújításra” - szögezte le Szél István, Székkutas polgármestere. Ennek köszönhetően nagyjából 8 kilométernyi felújítás történhet meg.

Belvíz és csapadékvíz elvezetési projektben is gondolkodik a település, derült ki a testületi ülésen. Körülbelül 200 milliós projektben szeretnék folytatni a négy évvel ezelőtt elkezdett folyamatokat.

Az idei évre tervezett beruházások is szóba kerültek, mint például az orvosi rendelő felújítása, az összes önkormányzati épület energetikai hatékonyságának megújítása, a biztonságtechnika fejlesztése, valamint a megnövekedett kerékpárút ápolásához szükséges eszközöket is terveznek beszerezni. Ezekre a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében pályáznának – mondta a polgármester – leszámítva az eszközbeszerzést.

A testület kinyilatkoztatta a betelepítési kvótával szembeni kiállását.

Polgármesteri tájékoztató keretén belül elhangzott, hogy a székkutasi baromfi vágóponthoz kapcsolódó pályázatukat beadták, és a héten megtörténhet a Belügyminisztériumban a tervtárgyalás is. Hét település összefogásával (Árpádhalom, Nagymágocs, Derekegyháza, Szegvár, Földeák, Apátfalva és Székkutas) jönne létre - a tervek szerint - Székkutason egy baromfi vágópont. Ez remélten a Belügyminisztérium által támogatott projekt lesz. Körülbelül 80 millió forintból valósulna meg, amelyből nagyjából 65-70 millió a vágópont megépítésére fordítódna, a többi az eszközök, berendezések, bérre – sorolta Szél István.

Zárt ülésen Díszpolgári cím adományozásáról döntöttek.

Forrás: promenad.hu