Aláírták a megállapodási szerződést, amivel jövő tavasszal elkezdődhet a székkutasi szennyvízelvezetők és a telep építése.

Aláírták Székkutas Község szennyvízelvezetésének és szennyvíztisztításának fejlesztése című projekt vállalkozói szerződését október 20-án, csütörtökön délután a székkutasi Művelődési Házban. A Veolia Water Solutions and Technologies Magyarország Zrt. részéről Tomosi Károly vezérigazgató, a Duna Aszfalt képviseletében Tóth László ügyvezető és Szél István polgármester írták alá a szerződést.

„2008-ban kezdődött el a társadalmi összefogás és pénzgyűjtés, ami következtében ma aláírhatjuk a szerződést” – mondta el Szél István polgármester.

1 milliárd 502 millió forint a projekt összköltségvetése, de ez a lakosságnak nem kerül plusz pénzébe. Ebből az összegből 2015 szennyvízcsatorna hálózat és új szennyvíztisztító telep épül belőle.

Szél István polgármester elmondta, hogy együttműködési megállapodást is fognak kötni a Hódmezővásárhelyi és a Csongrádi  rendőrséggel illetve polgárőrökkel, hogy az építkezés ideje alatt a közbiztonságot illetve az ezzel kapcsolatos komfortérzetet növeljék.

987 millió plusz áfából a csatornahálózat kivitelezését a Duna Aszfalt Kft. fogja végezni. Így 10,2 km hosszú szennyvízhálózat, 2,5 km nyomott szennyvizes rendszerhálózat épül majd. Lesz  61 tisztítóakna és  610 lakást kötnek be a hálózatba.

A munkálatok 2015 tavaszától kezdődnek el és várhatóan 2015 október 31-re el is készülnek majd a munkálatokkal.

A konzorcium feladata lesz a szennyvíztisztító telep létesítése. Ez várhatóan szintén tavasszal indul meg, és a csatornahálózat elkészültére el tud indulni a 6 hónapos próbaüzemet. Ez a projekt a sikeres próbaüzem 2016 tavaszára zárul majd.

A tervek szerint  november 17-én lakossági fórum keretében ismertetik  a  részleteket – tette hozzá Tóth László. Tomosi Károly elmondta, az elkészült tervek alapján akár helyi munkaerőt is tudnak majd alkalmazni bizonyos munkafolyamatoknál a szennyvíztisztító telep megépítése során, de vannak olyan technikai  részek, amelyek speciálisak.

Két nagyon nagy cég fog dolgozni, nagy technika múlttal, és ez megnyugtató – zárta a gondolatokat Szél István polgármester. Szerződési feltétel, hogy mind a két cégnek székkutasi munkanélkülieket kell majd alkalmaznia az építkezés során.

- Forrás: www.promenad.hu -