Hétfő délután megalakult a székkutasi képviselő-testület. Az ünnepi ülésen Szél István polgármester ismertette a "Székkutas a legfontosabb" című programját. A község első embere kijelentette: öt év múlva a község a dél-alföldi régió legsikeresebb kistelepülése lehet.

Az ülés kezdetén Zsótér Katalin, a Helyi Választási Iroda elnöke ismertette az október 12-i választás eredményeit.  Székkutason az 1926 választópolgár közül 695-en keresték fel az urnákat, ez 36 százalékos részvételi arányt jelent.

A községben egyedül Szél Istvánnak sikerült annyi ajánlóívet összegyűjtenie, hogy polgármesterjelöltként induljon. A képviselő-testületbe Rostás Péter, Dr. Bakos Attila, Rostás János, Szabó Emese, Mihály Ferenc és Libor Ferenc jutottak.

A polgármester és a képviselők letették az esküt. Alpolgármesterré Rostás Pétert választották. Szél István polgármesteri illetménye bruttó havi 444 ezer 227 forint, amihez 15 százalék költségtérítés is jár. Rostás Péter illetménye bruttó havi 200 ezer forint, azonban az alpolgármester ennek feléről lemond: az összeggel a falu fejlesztését támogatja.

A képviselők a bizottságok tagjait is megválasztották. Az Ügyrendi és Pénzügyi Bizottság elnöke dr. Bakos Attila lett, a tagok Rostás János és Libor Ferenc. Külső bizottsági tagok Zsótér Katalin és Gróf Sándorné. A Településfejlesztési, Községrendezési és Mezőgazdasági Bizottság elnöke Rostás János, tagokká Libor Ferencet és Mihály Ferencet választották. Nem képviselő tagok Mihály Károly és Paplukács Dóra. Az Oktatási, Kulturális, Sport és Szociális Bizottság elnöke Szabó Emese lett, a tagok Rostás János és dr. Bakos Attila. Nem képviselő tagok Kovácsné Rostás Erzsébet és Kovács Lászlóné. A kulturális és civil ügyek tanácsnoka Szabó Emese lett.

Az ülésen Szél István ismertette programját, ami a „Székkutas a legfontosabb” címet kapta. – Ez a nap nem csak a megválasztottak, hanem a választópolgároknak ünnepe is – kezdte a polgármester, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik elmentek szavazni. – Az elmúlt négy év hatalmas fejlődést hozott a község életében, de nem dőlhetünk hátra, a következő öt évre is bőven akad munka. A kormány értünk, országgyűlési képviselőnk, Lázár János velünk dolgozik. Remélem, hogy öt év múlva Székkutas a dél-alföldi régió legsikeresebb kistelepülése lesz – tette hozzá.

- Forrás: www.promenad.hu -