Október 20-án, délután a Puszta Ötös Egyesületre épülő programunk harmadik helyszínére, Székkutasra érkeztünk. Az Alföld Operaházaként is emlegetett művelődési ház nemrégiben lett felújítva.

Székkutasi kollégánk, Kovácsné Rostás Erzsébet – aki maga is pezseg a civil szférában – bemutatta a művelődési házat és a településen tevékenykedő civil szervezeteket.

Megismerhettük Bakos doktort, aki az elmúlt hetekben nem várt népszerűségre tett szert a komoly nyereményekkel kecsegtető fogyókúraversenye kapcsán. Azon túl, hogy a pénznyeremény motiváló lehet, a közös fogyókúrának közösségteremtő ereje is van.

Zsótér Mária ezúttal teljes egészében interaktív beszélgetéssel igyekezett felmérni az öt település erősségeit.

A helyi termékek bemutatásánál láthattuk, hogy Székkutasnak számos értéke van, például a helyben készült sajtkülönlegességek, a kézműves csokoládé, a méz, és nem utolsó sorban a Herbária székkutasi üzemére is rendkívül büszkék.

Ponicsán Péter, a NAKVI Csongrád Megyei referense is elmondta az aktualitásokat, majd a Zsombóról érkező, ifjú sörfőzők mutatták be előadásukban, miért is érdemes a kézműves sörökkel foglalkozni, és mennyi pozitívumot jelent, ha családi vállalkozásban tud dolgozni valaki.

Rengeteg új információval és értékes kapcsolatokkal térhettek haza a résztvevők, nem beszélve arról, hogy már azt is tudjuk, milyen az igazi „kutasi lepény” és a hamisítatlan kutasi szüreti bál.

Legközelebb Derekegyházra látogatunk, november 11-én.

Szerző: Magné Szaitz Éva

http://www.nmi.hu/hu/Nemzeti-Muvelodesi-Intezet-Csongrad-Megyei-Irodaja/Szekkutason-folytattuk-a-Puszta-Otos-szervezetfejleszto-treningjet