Kilenc gyerekkel kerek a világ Kovács Lászlóné Tünde számára. Tünde, akit anyák napja kapcsán faggatunk mindennapjairól, kapott már hideget-meleget, hogy ennyi gyereket vállalt, de azt mondja: ha elölről kezdhetné, akkor sem csinálná másként.

– Ha kimegyünk a játszótérre, telt ház van – jegyezte meg mosolyogva a székkutasi Kovács Lászlóné Tünde, majd bemutatta gyermekeit.

– Hunor 1, Kamilla 3, Botond 5, Petra 7, Bence 11, János 20, Ádám 22, Viktor 24, Nóra 25 éves. Az idősebbek közül Ádám kivételével hárman már csak látogatóba járnak hozzánk. Nóra Ausztriában dolgozik, Viktor Sándorfalván, János Vásárhelyen lakik – sorolta szinte egy szuszra a kilencgyermekes édesanya.

– Kamilla nagyon szép kislány! – szólt közbe Bence, és puszit nyomott húga arcára, aki megadóan tűrte a macerát. – Amikor én kicsi voltam, Bence nem szeretett, mert mindig szadiztam – vágott közbe Petra. – Karmolásztam, de már leszoktam róla – magyarázta komolyan a kislány. Időközben Hunor is felébredt. Sírva bújt anyjához, cumisüveggel a szájában viszont már minden rendben volt.

Tünde közben arról mesélt, a mostani a második házassága. Férje katona. Korábban Magyarcsanádon laktak – ott most is van házuk, amit nem tudnak eladni –, de végül követték a családfőt Vásárhelyre. Panellakást béreltek a városban.

– Szerettünk volna házat bérelni Vásárhelyen, de nem mindenáron. Székkutason próbálkoztunk, és nem bántunk meg. Megszerettük a falut – tette hozzá az édesanya.

Soha nem gondolta, hogy ilyen nagy családja lesz, de számára így kerek a világ – mondta Tünde. – Sokan furán néznek, amikor meghallják, hogy ennyien vagyunk. Az egyik orvos, amikor szülni mentem, és megtudta, hány gyerekem van, azt kérdezte: ebből mennyi él intézetben? Van, aki azt mondta, azért szültem, mert nem akarok dolgozni. Ez a legnagyobb hülyeség. A gyereknevelés szerintem nem kis feladat, mások még kettővel is alig bírnak. Egyébként visszamentem gyesről dolgozni a 4 nagyobb születése után. Amikor Bence 3 éves lett, akkor is szerettem volna, de eladták a mosodát, ahol addig alkalmaztak. Azután alkalmi munkáim voltak. Hiányzik is – árulta el Tünde.

Kovácséknál napirend van, bár ez rendszerint felborul. Az asszony 5 óra körül kel, attól függően, hogy Hunor vagy Kamilla mikor ébred. A reggeli készülődés 2 órát vesz igénybe. Bence megy a suliba, Tünde viszi a 3 kicsit az oviba. Annyi segítsége van, hogy miután Ádám 10 órára jár dolgozni, addig vigyáz Hunorra. Délután már mindenkiért az édesanya megy. Amíg a gyerekek nincsenek otthon, beindul a nagyüzemi konyha és mosoda, és meg kell törni a „csendéletet", azaz össze kell rámolni a házat – hallottuk Tündétől.

– Mindenkinek van kedvenc étele, beosztjuk, mikor kié kerül az asztalra, így nincs vita. Minden hétvégén kezdhetjük elölről a nagybevásárlást. Egy ebédre minimum 2 kiló hús elfogy, de 2 kiló kenyérből sem marad a nap végére. Náluk a 10 kilós kiszerelés az alap. Nem élünk nagy lábon, de amink van, az a két kezünk munkája. Ha elölről kezdhetném, akkor sem csinálnám másként – jegyezte meg Tünde, akit anyák napján kilenc gyermek köszönt majd vasárnap.

 - Forrás: www.delmagyar.hu -