A jelenlegi száznapos várakozási időt fogja lerövidíteni a kakasszéki mozgás-rehabilitációs intézményben a 377 millió forint támogatással megvalósuló nappali kórház – mondta el a beruházás szerdai projektnyitóján, a helyszínen Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere. A munkát a kivitelező a folyamatos betegellátás mellett valósítja meg – tette hozzá dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makófőigazgatója.

A Szegedi Tudomány Egyetemmel közösen megnyert 377 millió forintos beruházás lehetővé teszi, hogy a megyében egyetlen vegyes profilú mozgás-rehabilitációs osztály megnövekedett feladatait el tudja látni – fogalmazott Almási István.

A munkák során az épület mintegy százméter hosszú tetőterében az eddigi fa gerendákat acélszerkezetre váltják ki, valamint ablakok kerülnek beépítésre, mindez úgy, hogy mindeközben a két alsó szinten a betegellátás zavartalanul fog folyni.

A 19 ágyas nappali kórházból a betegek a kezelést követően éjszakára hazatérhetnek otthonaikba, majd másnap reggel újra folytatódhat a gyógykezelés – mondta el dr. Kallai Árpád főigezgetó. A pályázatnak köszönhetően kiszolgáló helyiségek is épülnek, valamint 20 millió forint értékben orvosi műszereket is beszereznek. A 377 millió forintos keret lehetőséget ad továbbá a személyzet bővítésére, informatikai fejlesztésekre, valamint az orvosok és szakdolgozók képzésére is.

Egyedülálló lehetőségekkel bír Kakasszék – szögezte le a főigazgató, utalva arra, hogy a betegek utaztatása nélkül, úgymond „házon belül” érhetők el a kezelések, valamint a gyógyvizes gyógyászati eljárások is, amelyek  az új fejlesztéssel kiegészítve regionális rehabilitációs központtá tehetik az osztályt.

A kivitelezés már elkezdődött, és várhatóan a nyár elejére a munkával el is készülnek, majd az engedélyeztetési folyamatokat követően a nappali kórház ősszel fogadhatja első betegeit.

A pályázat finanszírozásáról a főigazgató elmondta: a teljes beruházást az unió és az állam finanszírozza, ezért ebben Hódmezővásárhelynek nem kell önrészt vállalnia.

- Forrás: www.promenad.hu -