Szombaton, Székkutason a Tömegsport Klub Székkutas szervezésében zenés esttel emlékeztek meg az elmúlt év teljesítményeiről.

Hódmezővásárhelyen már régóta nagy hagyománya van annak, hogy ilyenkor báli szezon van. Idén Vásárhelyen is megrendezik a Sportbálat, így a Tömegsport Klub Székkutas úgy gondolta, hogy Székkutason is lenne létjogosultsága egy ilyen rendezvénynek.

„Kicsit kevés idő volt a szervezésre, ezáltal lehetett volna nagyobb a létszám, de így is összegyűltünk több mint 80-an. Mindenképpen szeretnénk hagyományt teremteni ebből a rendezvényből. Nagyon bízom benne, hogy mindenki jól érezte magát nálunk. Szeretném megköszönni a Székkutasi Önkormányzat, kivált képen Szél István polgármester úr támogatását, valamint szeretném megemlíteni Olasz Mónikát, aki szintén nagy segítségünkre volt a bál megszervezésében.” – mondta el Horváth Zoltán a klub elnöke.

Az est folyamán a helyi általános iskola 6. osztályos tanulói tartottak táncbemutatót, a talp alá valót pedig a Gazsó & Szűcs Duo szolgáltatta.

A megjelentek arcán látszott, hogy nagyon örülnek, hogy egy ilyen rendezvényen vehetnek részt, és igazi szórakozás, kikapcsolódás volt ez számukra.

Forrás: promenad.hu