Kiváló hangulatban telt a székkutasi Gregus Máté Általános Iskola farsangi mulatsága Valentin-napon. A rendezvényen hercegnők, katonák és pókemberek mellett pálmafának, póréhagymának, valamint Lionel Messinek öltözött jelmezessel is találkozhattunk.

Patyi Éva megbízott tagintézmény-vezető elmondta, immár hagyományosan megrendezte a székkutasi Gregus Máté Általános Iskola a farsangi mulatságát.

Az intézmény aulájába lépve izgatott jelmezesekkel találkozhattunk, akik mihamarabb szerették volna megmutatni, milyen maskarával készültek a jeles alkalomra. Először az alsósok vonultak fel a programra érkező szülők és nagyszülők előtt, majd zenés-táncos produkciókkal szórakoztatták a gyerekek a megjelenteket.

A jelmezeseket zsűri értékelte, a legtöbb pontszámot elérők könyvekkel és édességekkel gazdagodtak. A nap folyamán a diákok „horgászhattak” is: a horogra minden esetben valami apróság került.

A 3. osztályos Matók Kitti a kedvenc meséje miatt méhecskének öltözött. Mint elmondta, tetszenek neki az efféle események, mert ilyenkor mindig jót játszanak a társaival.

Bakos Margitka menyasszony, Bakos Sándor vőlegény, Bakos József vőfény „bőrébe bújt”. Megtudtuk, az anyukájuk ötlete volt, hogy így vegyenek részt a mulatságon.

Bajnóczi Regina a szüleivel közösen készítette a pálmafa jelmezét. A 3. osztályos lány tavaly katicának, azelőtt csigának öltözött be.

A farsangi mulatságon szendvics, fánk és üdítő is az asztalra került.

Forrás és fotók: promenad.hu