Egyhangúlag, 212 millió forintos főösszeggel fogadták el a település idei költségvetési rendeletét hétfői ülésükön a székkutasi képviselők. Az ülésen Szél István polgármester arról is szólt, hogy a csatornarendszer tervezésének közbeszerzése során jelentős összeget sikerült megtakarítani.

Szél István elmondta: a település költségvetése csak szigorú gazdálkodással lesz tartható, azonban annak köszönhetően, hogy állam átvállalta a település adósságát, így az idén – szemben a tavalyi hétmillióval - 30 millió forint fejlesztésre való elköltését teszi lehetővé. Ebből pályázati önrészt, illetve pályázattal nem támogatott fejlesztéseket finanszíroz Székkutas.

A fejlesztések között szerepel az ivóvíz-minőségjavító program, a szeméttelep-rekultiváció, szennyvízberuházás, valamint a művelődési központ és a sportlétesítmények felújítása. Utóbbiak esetében 89 millió forint értékben történik beruházás, elkészült a csarnok hőszigetelése és tetőszerkezetének cserjéje, most már a belső munkák zajlanak: meszelnek, korszerűsítik a fűtési rendszert, valamint az öltözőket is teljesen felújítják. Ezek során kicserélik az elektromos hálózatot, új csempeborítás kerül a falakra, kicserélik a nyílászárókat, és az öltözőkben új szekrényeket helyeznek el. Felújítják a vizesblokkokat és biztonságtechnikai berendezések telepítésével gondoskodnak arról, hogy a megvalósuló értéket minél tovább élvezhessék a székkutasiak. A futópályán már csak a salakozás van hátra, valamint a külső világítás telepítése – tette hozzá a polgármester.

A művelődési központ környékén is folyik a térrekonstrukció, és kicserélték az épület mintegy nyolcvan nyílászáróját. A sportpálya áprilisra tervezett átadását követően ismét a művelődési központra koncentrálnak majd a kivitelezők – jelentette ki Szél István, felsorolva a tér burkolatának kialakítását, az épület külső festését, továbbá a vizes blokkok, a civil ház és a teleház felújítását, amelyet a nagyterem felújítása követ fűtéskorszerűsítéssel.

A székkutasi szennyvíz-csatorna hálózat beruházása során 650 ingatlan kerül a rendszerbe, összesen - az elnyert támogatást is tartalmazó - 900 millió forintos főösszeggel. A csatornamű társulás tagjainak 90 százaléka megfelelő módon fizeti a hozzájárulást – állapította meg Szél István, hozzátéve, hogy a fennmaradó tíz százalékhoz tartozókkal igyekszik a testület szót érteni, és személyesen felkeresve őket igyekeznek rávenni a kötelezettség teljesítésére.

A polgármester az ülésen jó hírként közölte a képviselőkkel, hogy a mérnöki munka közbeszerzése jó eredményt hozott: a tervekben erre a munkára 43 millió forint szerepelt, amelyet ajánlatában az Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. (OVIBER) 14,8 millió forintért vállat el. A cég a környező településeken rendelkezik kirendeltséggel, és több megyei községben és városban végzett munkát, amelyről Szél István e települések vezetőitől pozitív véleményeket kapott.

Forrás: promenad.hu