Megtartották testületi ülésüket a székkutasi képviselők. Március 5-én beszámoló hangzott el a tavalyi szociális támogatásokról, megtárgyalták a település egészségtervét és az iskola fejlesztési tervét, valamint döntöttek az adóhátralékosok listájának nyilvánosságára hozataláról. Beszámoltak a tanyagondnok munkájáról, ismertették a rendkívüli időjárás miatt megtett intézkedéseket, és döntöttek önkormányzati tulajdonú kft. létrehozásáról is, és elfogadták a község 2018-ig szóló egészségtervét is.

14:02 Szél István polgármester köszöntötte a testület tagjait, majd Baté Szilveszter helyi lakos bejelentette: vállalná helyi televízió indítását, és kérte, hogy az eddig számára biztosított számítógép kerüljön a tulajdonába. A polgármester elmondta: az eszköz értéke miatt tulajdonba három év múlva tudják adni, addig használhatja a berendezést. A polgármester és Rostás Péter alpolgármester megjegyezte: nem hallották, hogy megköszönte volna az eddigi segítséget – számítógépet, kamerát, erdélyi útjának támogatását – Baté úr.

14:11 Patócs Anikó, a kistérség Klauzál Gábor iskolájának igazgatója elmondta: a székkutasi tagiskola mezőgazdasági arculatát is erősíteni kívánják a „Vesd bele magad” mozgalom keretében, amely során a gyerekek maguk is terményeket vethetnek és termelhetnek. A gyerekek személyiségfejlesztésére is koncentrálnak az iskolában, amely komoly infrastrukturális fejlesztésen esett át. Most egy 30 milliós projekten dolgozik az intézmény a sajátos nevelési igényű gyerekek középiskolába jutása, illetve a munkaerő piaci érvényesülése segítésére. A kutasi óvodába járó gyerekek 95 százaléka mind a helyi iskolát választotta, azok, aki nem, még az óvodában töltenek egy évet.

14:17 Az iskolában végzett felmérés alapján személyes interjúk keretében beszélik meg a pedagógusokkal, kinek, milyen területen vannak lehetőségei a fejlődésre. Fejleszteni kell az iskola kommunikációját, és a felmérés bizonyította, hogy a szülők több olyan rendezvényt szeretnének, amelyre a szülőket is meghívják.

14:21 Tembel Tibor, a tagintézmény vezetője kijelentette: nem halasztható az internet hálózat fejlesztése, az iskola gépei már nagyon lassan tudnak kapcsolatot teremteni a világhálóval. Patócs Anikó elmondta: pályázat eredményeként egy hetedikes csoport utazhat Torontálvásárhelyre, és angol nyelvterületről várnak nyelvi asszisztenst. Pályáznak az egészséges életmód kialakítására és formálására is – tette hozzá az igazgatónő.

14:31 A testület a fejlesztési tervet egyhangúlag fogadta el azzal, hogy a pályázati önrészeket is biztosítják a programokhoz.

14:33 Hunyák Zsuzsanna jegyző beszámolójában rámutatott: az időskorúak járadékára másfél milliót költöttek tavaly, összesen négy fő részére. Foglalkozást helyettesítő támogatást 40-en kaptak, rendszeres szociális ellátást heten kaptak. Lakásfenntartási támogatást 174 fő részére fizettek ki a községben, míg ápolási díjat a település 20 részére adott, átmeneti szociális segélyt – főként étkezési utalványt – 43-an kaptak, közműdíj kifizetési támogatást - amely kölcsön – öten kaphattak. Temetési segélyt hét kutasi családnak fizettek ki, míg köztemetést két család kapott, továbbá közgyógyellátást, tűzifa támogatást is biztosított a székkutasi önkormányzat.

14:38 Egészségügyi támogatást 37-en vehettek igénybe, továbbá a gyermekétkeztetési alapítványtól is jelentős mennyiségű élelmiszer kaptak, míg az önkormányzat húsvétkor és karácsonykor 175 székkutasinak adott élelmiszercsomagot, míg a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek ingyen kaphatják a tankönyvet és az iskolai étkezést, valamint a nyáron 37 gyermek kapott naponta étkezést. Összesen 32 millió forintot költöttek szociális segélyre Székkutason, amelyhez a település 25 millió állami támogatást kapott, amelyen felül a tűzifa támogatás is megjelenhetett, így összesen 40 milliót meghaladta a szociális juttatásra fordított összeg. Szél István kérte: összesítse a hivatal az elmúlt tíz év szociális kiadásainak alakulását, és hozzátette: a befolyt kommunális adónál magasabb összeget költöttek segélyekre.

14:45 A testület a beszámolót egy tartózkodással fogadta el. Olasz Mónika ismertette a település egészségtervét, amelyet együttműködésben készítettek el az Egészséges Vásárhely Program vezetésével, amellyel közösen pályázik a település több projektben is. Az ennek kapcsán végzett felmérés szerint a települést leginkább nyugodtsága és az itt lakó barátok ismerősök miatt szeretik az itt élők. A polgármester rámutatott: e terv azért is kell, hogy a község pályázatait ennek tükrében állíthassa össze. Szél István kijelentette: népszerűsíteni kellene a HPV védőoltást, hiszen az idén három, a következő évben hat lány kerül az érintett életkorba. A beszámolót a képviselők egyhangúlag fogadták el.

14:51 Ludányi Rozália a Területi Gondozási Központ vezetője  a tanyagondnoki szolgálat munkájáról elmondta: a körzeti megbízottakkal járták végig a hidegben a tanyákat, és kenyeret is mindenhová vittek. Együttműködtek a családsegítőkkel, védőnőkkel és szociális gondozókkal, és sokan a tanyagondnok segítségével juthattak el az orvoshoz is.  A beszámolót elfogadta a testület.

14:57 Hunyák Zsuzsanna jegyző elmondta: a helyi adótartozásokat csak a hirdetőtáblán, illetve a Kutasi Élet hasábjain lehet nyilvánosságra hozni, az interneten nem lehet. A település azokat az egy éven túli tartozókat hozná nyilvánosságra, akik tízezer forintnál magasabb összeggel tartoznak. A polgármester hozzátette: több millió a település kintlévősége, és az érintettek már több felszólítást kaptak. Az indítványt egyhangúlag támogatták a képviselők.

15:01 Rostás Tibor településügyi ügyintéző tájékoztatott a hideg idő kapcsán meghozott intézkedésekről. Harminc mázsa tűzifát vásárolt a község, 35 óra munkával bíztak meg egy vállalkozót az utak takarítására, de a tsz munkagépeit is be kellett vetni. Húsz tanyára kenyeret és tűzifát szállítottak – ismertette az ügyintéző, majd a polgármester köszönetet mondott azoknak, akik erőn felül teljesítve lettek úrrá a nem mindennapi helyzeten.

15:08 A település előtt álló pályázati lehetőségekről Rostás Tibor elmondta: a kistérség egészségügyi pályázaton indulhat, amelyet Székkutas az EVP-vel közösen ad be, és helyi programokra is pályázhat az önkormányzat – mindkét projektet 100 százalékos támogatási intenzitással írták ki. Halmozottan hátrányos helyzetű családok segítésére is írtak ki pályázatot, amelyre Székkutas pályázhat. Turisztikai szolgáltatások fejlesztésére is pályázhat Kutas, amely alapot jelenthet a Piroska-kultusz fejlesztésére, a művelődési központ felújítására, vagy a szélmalom megvásárlására is, és az iskola tetőfejlesztésére és a mosdók rendbe tételére is pályázhat a testület - vissza nem térítendő támogatásra. A pályázatokon való indulást a képviselők egyhangúlag megszavazták.

15:25 Az önkormányzat a település elismeréseiről szóló díjakat tekintették át a képviselők: eddig egy Székkutasi Kiváló Civil Szervezete díjat adtak át a lovas klubnak, és az eddig kiadott Murgács Kálmán emlékplakettet Labozár Antal kapta meg. A polgármester elmondta: szeretné, ha a település legmagasabb elismerése a díszpolgári cím legyen Székkutason, de mindkét másik elismerést átadják, a helyi lakosok javaslatai alapján.

15:33 A település üzemeltetésére nonprofit kft-t hoz létre Székkutas, 500 ezer forint törzstőkével, az önkormányzat egyszemélyes tulajdonlásával. Ügyvezetőt, könyvvizsgálót és háromtagú felügyelőbizottságot kell létre hozni – ismertette a feltételeket a jegyző. A kft. indításának előkészítését a képviselők egyhangúlag támogatták.

15:38 A költségvetés - a könyvtár szolgáltatásait nem csökkentve – éves szinten százezer forinttal nő, és a Murgács utcai komfortos lakás bérletének meghirdetését egyhangúlag támogatta a testület.

15:41 A polgármester a NIF ZRt. levelét ismertette a testülettel, amelyben közölték 85 százalékos a 47-es út felújításának előkészítése. A kivitelezés legkorábban 2013 végén, 2014 elején kezdődhetnek el. Szél István hozzátette: fórumokon mutatják be a székkutasiaknak a vásárhelyi sürgősségi osztályt, valamint dönteni kell, hogy a sürgősségi ellátást a település Orosházán, vagy Vásárhelyen vegye igénybe. A kutasi csatornázás csúszásának okáról a polgármester elmondta: a MÁV 40 milliós díjat kért a létesítményinek értékcsökkenése miatt, azonban minden dokumentáció összeállt.

15:46 Kovácsné Rostás Erzsébet kérdésére a Kossuth utcai játszótér felállítsa kapcsán feltett kérdésére a polgármester elmondta: az iskola alapítványa és ő maga is anyagilag támogatja a létesítést, és várják a helyi vállalkozók segítségét - anyagiakban és természetben egyaránt. Szél István leszögezte: augusztusra tervezi az átadást.

15:50 A művelődési ház előtti koszorúzás után a színházteremben tartja március 15-i ünnepségét Székkutas, amelyen átadják a díszpolgári címeket. A település a közmeghallgatást az egészségügyi témában rendezendő fórummal egy időben tartja meg Székkutas.

15:51 A testületi ülés véget ért.

Forrás: promenad.hu