Ebben az évben töltötte be a kilencvenedik életévet Laki Lajos, aki 1923. április 1-én született. Magyarország Kormánya egy emléklappal köszöntötte a székkutasi lakost, hogy belépett a szépkorúak körébe. Az emléklapot Szél István, Székkutas polgármestere és Horváthné Földesi Katalin igazgatási főmunkatárs adtak át Laki Lajosnak otthonában. A polgármester az ünnepelt feleségének is kedveskedett egy csokor virággal.

\"\"

Laki Lajos így kilencven év elteltével visszaemlékezett életére, elmondta, 1936-ban elvégezte az iskolát, és ezt követően mezőgazdasági munkát végzett. Kakasszéken élt, a házasságkötése után feleségével együtt költözött Székkutasra, itt a kistérségben 36 évig dolgozott gépkocsivezetőként. 1983 óta nagyon szépen telnek nyugdíjas évei, két unokával és dédunokával büszkélkedhet, akik rendszeresen látogatják, és mosolyt csalnak az arcára.

\"\"

Megtudtuk, a születésnap alkalmából a család is összegyűlt és közösen ünnepelték Laki Lajos 90. születésnapját.

Forrás: promenad.hu