Budapest, 2013. április 22., hétfő (MTI) - A külföldi és belföldi nyomás ellenére a Fidesz-KDNP folytatja a rezsicsökkentés politikáját - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, a kormánypárti frakciószövetség ülése után.

Tájékoztatása szerint július 1-jétől tíz százalékkal csökken a víz, valamint legalább ugyanilyen mértékben a szemétszállítás díja. Ugyanerre lehet számítani a PB-gáz-palackok esetében - amelyekre a tervek szerint hatósági árat vezetnek be - és a szippantás áránál is, minderről pedig a következő két hétben kerülnek az Országgyűlés elé a szükséges törvényjavaslatok. A kéményseprésnél minimum húszszázalékos mértékű díjcsökkentésre tesz javaslatot a Fidesz-KDNP-frakció, amely két hét múlva tér vissza a kérdésre - közölte Rogán Antal.

"A ránk nehezedő, teljesen egyértelmű külföldi és belföldi nyomás ellenére folytatni kívánjuk a rezsicsökkentést" - mondta a politikus, hozzátéve, hogy "csak az jelent megfizethető mértékű rezsit, amit az emberek is ki tudnak fizetni". Törekedni kell szerinte arra, hogy az országban ugyanazért a szolgáltatásért, ha lehet, a legtöbb területen hasonló árat kelljen fizetni.

Kérdésre közölte, a Fidesz-KDNP frakcióülésén volt vita, de végül ellenszavazat nélkül hozták meg döntésüket.

A tájékoztatón Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős fideszes munkacsoport vezetője történelmi lépésnek nevezte a közüzemi díjak mérséklését, ugyanis - mint sorolta - az elmúlt negyven évben most először volt rezsicsökkentés, minden családot egyformán érint, és nem a közpénzek, hanem a szolgáltatók profitjának terhére valósul meg.

Rámutatott emellett a rezsicsökkentés kedvező gazdasági hatásaira, így például az infláció mérséklődésére, valamint a reálbér- és reálnyugdíj-emelkedésre.

Németh Szilárd azt is mondta, szeretnék, ha nem érnék politikai támadások a rezsicsökkentést. Ezzel összefüggésben kitért a hétvégi kazincbarcikai melegvíz-szolgáltatási problémákra, kifejtve: "Szitka Péter, az MSZP kazincbarcikai polgármestere arra biztatta a szolgáltatókat, hogy a rezsicsökkentésre hivatkozva nyugodtan zárják el a melegvíz-szolgáltatást". A fideszes képviselő pártja nevében felháborítónak nevezte "ezt a szabotázskísérletet".

- Forrás: www.mti.hu -