Tizennégy fő, köztük harminc- és nyolcvanéves is oklevelet vehetett át április 11-én Székkutason, amiért sikeresen elvégezte a "Kattints, nagyi!" elnevezésű számítógépes tanfolyamot. A képzés zárónapja vidám hangulatban telt: üdítő és sütemény is került az asztalra.

 Székkutason már hagyománynak számít, hogy ingyenes számítógépes tanfolyamot indítunk, tavaly télen három alkalommal tettük meg. A képzést akkora érdeklődés övezte, hogy idén két csoport ismerkedhet meg az informatika alapjaival, az elsők ezen a napon végeztek – nyilatkozta Rostás Péter alpolgármester.

\"\"

A tanfolyamot elvégző Zsedényi Károly elmondta, nagyon hasznosnak tartja a március elején induló programot, amely során heti két alkalommal ismerkedtek a számítógép működésével, valamint megtanultak e-maileket és képeket küldeni az interneten.


Csütörtök este a Gregus Máté Általános Iskola számítástechnikatermében az okleveleket Rostás Pétertől vehették át a „végzősök”, akik még utoljára átismételték a tanultakat. Ezt követően a jóízű beszélgetések, valamint az üdítő és a sütemény vette át a főszerepet.

Forrás: promenad.hu