Dr. Makó András, a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal vezetőjének elnökletével megalakult a helyi védelmi bizottság.

A kedd délutáni alakuló ülésen Kajtár István tű. alezredes, a Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, a bizottság elnökhelyettese ismertette a bizottság tagjaival, hogy a jogszabályok szerint a bizottság szavazati joggal bíró, állandó tagja az elnök és katasztrófavédelmi helyettese mellett a rendvédelmi szerv helyi képviselője, dr. Rádi Norbert rendőr alezredes, rendőrkapitány, valamint a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerveinek képviselői.

\"\"

Tanácskozási joggal tagja a bizottságnak a székhely település, Hódmezővásárhely polgármestere, Almási István, míg Mártély polgármestere, Balogh Jánosné kérésének megfelelően a község képviseletét a bizottságban Mindszent polgármestere, Zsótér Károly látja el, továbbá meghívást kap a bizottság üléseire a kistérségi társulást vezető Szél István, Székkutas polgármestere is. A bizottságnak tanácskozási joggal tagja még a helyőrség és a hadkiegészítő képviselője is, valamint az ülésekre - szükség esetén - a bizottság bármely szervezet képviselőjét  meghívhatja tanácskozási jogkörrel.

A grémium elfogadta ideiglenes szervezeti működési rendjét, amely dokumentumot a megyei védelmi bizottság elnökének jóváhagyása után valamennyi tag részére megküldenek.

Az alakuló ülésen részt vett Huszár Tibor tűzoltó ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese is, aki megköszönte a bizottság tagjainak a korábbi időszakban végzett munkájukat, és sikeres további működést kívánt a testületnek, amely során számíthat a Katasztrófavédelem segítségére.
 

Forrás: promenad.hu