Székkutas - Fellélegezhet a székkutasi önkormányzat is, mivel az 5000 lakos alatti településeknek az állam a teljes hitelét átvállalja.

A községnek 41 millió forintos tartozása nullázódik le – tudtuk meg Szél István polgármestertől. Csak az arányokat nézve: ez az összeg a 2013-as kalkulált, 220 millió forintos költségvetésnek alig kevesebb mint az ötöde. A 41 millió egyébként 2010 előtti adósság, és az általános iskola, az öregek otthona rekonstrukciójára, áfafizetésre ment el; ezek hosszú lejáratú hitelek voltak, és évente 2–3 milliós kamat- és tőketörlesztést jelentett a falunak.

Székkutas, ezt is kihasználva, jövőre tovább fejlődhet: 220 millió forint értékben nyújtottak be a múlt hét végén 6 pályázatot az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programra, amelyek az Európai Unió által támogatottak. Az önrész 5 százalék, vagyis 11 millió forint.

A pályázatok, a benyújtott anyagok elbírálása jövő márciusra, áprilisra várható, és az esetlegesen megnyert összegekből többek között a sportcsarnok, a művelődési ház felújítását (ebben fűtéskorszerűsítés is szerepel), a piac fejlesztését, a temető, a sportpálya, a játszótér, a Fő tér rekonstrukcióját és újabb parkolók kialakítását tervezik végrehajtani.

- Forrás: www.delmagyar.hu -