Különös helyen, a községi szökőkút káváján pihen Székkutas Adventi koszorúja, melyen az első gyertyát Laurinyecz Mihály a katolikus templom vezetője gyújtotta meg vasárnap késő délután.

\"\"

A település adventi dísze talán még a tavalyinál is szebbre sikeredett az idén – reméljük galád kezek ezúttal nem tesznek benne kárt. A szökőkút így merőben más formát öltött, hiszen fenyőágak és díszek övezik. A plébános megáldotta a gyertyákat, majd rövid ünnepség után felgyulladt az első gyertya.

\"\"

A következő három vasárnapon újabb gyertyák gyúlnak a téren, jövő héten az ovisok műsora után Kecskeméti Károlyné óvodavezető, rá egy hétre az iskolások előadását követően Tembel Tibor intézményvezető, majd utoljára a Madrigál Kórus estéje után Szél István polgármester gyújt gyertyát, számolt be Kovácsné Rostás Erzsébet képviselő, kulturális tanácsnok. Közben még persze megérkezik a nagyszakállú, azaz szerdán Székkutasra is befut és ajándékokat oszt a Mikulás.

Forrás: promenad.hu

\"\"