Az ötödik és hatodik osztályosok évről-évre kiállítást rendeznek a szekkutasi Gregus Máté iskolában, amelyben természeti értékeinket veszik sorra. Ez idén sem maradhatott el – tájékoztatott Tembel Tibor, a tagintézmény vezetője.

 Négy évvel ezelőtt vett részt az iskola egy pályázatban, melyben azt a célt tűzték ki, hogy a tanulóikat megismertetik az ország nemzeti parkjaival. Abból indultak ki, hogy mivel Székkutas a Körös-Maros Nemzeti Park határán fekszik, így két éven keresztül a puszta, a Kardoskúti Tájvédelmi Körzet élővilágával foglalkoztak.

\"\"

Megnézték az ottani növényeket, növénytársulásokat, illetve látogatást tettek a szürke gulyánál, és a madárvonulást is megtekintették a Fehér tónál. Ezt a projektet bővítették azzal, hogy a legutóbbi két alkalommal a Mártélyi Tájvédelmi Körzetbe szerveztek kirándulást, ahol csodálatos környezet várta őket.

Az épített környezet is hozzásegíti az érdeklődő tanulókat, hogy minél inkább megismerjék egy vizes élőhely élővilágát – mondta Tembel Tibor. Itt készítettek a gyerekek fotókat, tanulmányozták a vidrák életét, számba vették azokat a fajokat, melyek a holtág mentén évtizedek alatt megtelepedtek.

\"\"

Az igazgató azt is elárulta, hogy ezek a feladatok megegyeznek az ötödik-hatodik osztályos természetismeret tananyaggal, így a projekt egy komplex foglalkoztatási formát jelent. Azok a tantárgyak is részt vesznek benne, melyek fontosak egy kirándulás által megszervezett ismeretszerzéshez. Ilyen a természetismeret, az informatika, a rajz vagy éppen a technika. Három héten keresztül zajlott a projekt, melynek zárásaként most az iskola aulájában a gyerekek bemutatót készítettek.

Plakátok, fényképek, kartonlapok, festmények is láthatók, valamint egy terepasztal is megtalálható, amely a Mártélyi Kalandparkot ábrázolja. Nagyon fontos ez a projekt az iskolának, hiszen kitüntetett helyen szerepel a nevelési programban a környezettudatosságra nevelés, a környezet és a körülöttünk lévő élővilág tisztelete és szeretete – mondta az igazgató.

\"\"

A gyerekek is jól érezték magukat, nagyon nagy lelkesedéssel vettek részt ebben a munkában, hiszen náluk ez a hagyományos forma megbontását jelenti. Tágulnak a keretek, tehát nem egy osztályteremben ülnek, valamint önállóságot is kapnak, hiszen közös munkával kell elkészíteni azokat a produktumokat, amelyek a projekt lezárásaként köztelezően meg kell, hogy jelenjenek.

Forrás: promenad.hu