Mottó: „Az élet egyetlen célja, hogy azok legyünk, akik vagyunk, és azzá legyünk, akik lehetünk.”
( Robert Louis Stevenson )
A meglévő testvérkapcsolatot erősítő, illetve új alapokra helyező szándékkal tette viszontlátogatását Hódmezővásárhelyen október hó első hetében a torontálvásárhelyi Moša Pijade Elemi Iskola tízfős különítménye. Méltó szegmense volt ez a két Vásárhely között tizennyolc évvel ezelőtt ratifikált szándéknyilatkozatnak, amely az évek során nemcsak az előljáróságot, de a kulturális-, sport- és az egyéb jellegű civilszférákat is felzárkóztatta. A debellácsi diákokat és tanáraikat a hódmezővásárhelyi HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola növendékei és pedagógusai fogadták, megannyi élménydús, közösen eltöltött órán át építve az együvé tartozás eszméjét, annak jelentőségét.
Mint már korábban hírül hoztuk, a hódmezővásárhelyi HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola, illetve annak kereteihez tartozó székkutasi Gregus Máté tagintézmény növendékei ez év májusában megejtett öt napos, Határtalanul! fedőnévvel ellátott honismereti körútjuk során Torontálvásárhelyen is megfordultak. Ígérettel, hogy amennyiben egyetlen mód is lesz rá, belátható időn belül a meglévőnél még szilárdabb alapokra helyezik a két testvértelepülés közötti együttműködést. A hangosan kimondott gondolatot tett, majd a 2012/2013-as tanév kezdetén meghívás követte, amire önköltséges változatban Bárány János, Szilágyi Donáta, Savić Aleksandra és Becsei Károly nyolcadikos, valamint Balassa Beáta, Kalmár Lívia és Szabó László hetedikes torontáli diákok, illetve Bakator János osztálytanító, a magyar tannyelvű diákok biológiatanára továbbá Balogi András iskolaigazgató válaszoltak. Anyagilag ugyan a „fájdalmasabb”, ellenben hatékonyságilag a mindenképpen gyorsabb és megbízhatóbb változatot választva. Mert ugyebár efféle „csekélységekre” égiszünk alatt legfeljebb pályázás után ha érkezik némi ráfordítás. Előzetesen persze, kellő bőségű dokumentációval alátámasztva, majd a beadvány elbírálásának a végtelenbe nyúló időtartamához igazodva – annak rendje és módja szerint!
A szűk három napba sűrített viszontlátogatásra október harmadika és ötödike között került sor. A Hódmezővásárhelyi Őszi Hetek rendezvénysorozat idején, amikor a „befogadó mezőváros” a művészetek szemszögéből is kitárulkozott polgárai és tisztelői előtt. Az 1876-ban alapított, Klauzál utcai általános (öko)iskola tantestületének nevében a délvidéki különítményt Patócs Anikó igazgatónő köszöntötte, akihez csakhamar a diákok, illetve Kovács Szabina és Kis-Bicskei Róbert, a vendégfogadási projektum tervezetének kidolgozásával és kivitelezésének koordinálásával megbízott pedagógusok is csatlakoztak. A tartalmas közös program nyitányaként Ambrus Sándor, a Magyar Kézműves Remek-díjjal hétízben is kitűntetett fazekas népi iparművész, a Belvárosi Fazekasház működtetője engedett interaktív betekintést e régi mesterség fortélyaiba. Soronkövetkező összerázódási helyszínül a szervezők a városi önkormányzat által üzemeltetett mártélyi Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontot választották. A késő délutáni szállásfoglalás után íratlanul is „parancsba” foglalva a szalonnasütést megelőző rőzsegyűjtést és nyársfaragást, majd a tábortűz körüli, késő éjszakába nyúló beszélgetéseket. Noha a reggel fátyolködöt terített szét a Holt-Tisza mártélyi szakaszán, a jókedvet sürgető októberi napsugarak ellenében kevés esélye maradt mindennemű durcáskodásnak. Ráadásul a dallamok is szót kértek. Yehudi Menuhin világhírű amerikai zsidó hegedűművész és karmester szorgalmazására ugyanis 1975-ben október elsejét a zene világnapjává avazsálták fel. Így aztán a vendéglátó „klauzálosok” nemcsak játékos vetélkedőt szerveztek tornatermükben a debellácsiakat is soraikba szólítva, de e jeles nap apropóján iskolájuk ifjú hangszerszólistái és rockzenekara, továbbá a tantestület énekkara is bemutatkozott néhány zeneszám erejéig.
Természetesen az ezt követő táncház, a diákmenzán elfogyasztott ebéd, a kihagyhatatlan TESCO-zás, a felújított református Ótemplom megtekintése nt.Bán Csaba tiszteletes úr vendégeként, illetve a „hírös vásárhelyi promenád” bejárása ezúttal is csupán „étvágykészítő” volt a kilátásba helyezett mártélyi „ínyencségekhez”. Konkrétan a festői szépségű vidék fénybeírásához, a közös erőbevetéssel elkészített bográcsos elfogyasztásához, végül a mártélyi tanösvény éjszakai feltérképezéséhez, a már említett tanárok és egy vérbeli túravezető szakmai felügyelete alatt. Mindeközben pedig fonódtak egyre szorosabbra a testvéri és baráti kézfogást óhajtó szálak, amire a nap folyamán hivatalos fogadáson a megyei jogú város alpolgármestere is köszöntését tette. A búcsúzkodás kesernyés ízét az „élő” és „holt” Tisza mentében kígyózó tanösvény reggeli újralépegetése ugyan semlegesítette, de a felmálházott gépjárművek kerekei alatt feltartózhatatlanul futott ismét tova az országút. Néhány órára Székkutast is érintve, ahol a huszonpár fős csapat az iskola és a település vendégszeretetét élvezte. Tembel Tibor tagozatvezető és diákjai jóvoltából ismertetők hangzottak el a két évvel ezelőtt teljességében felújított Gregus Máté tagintézmény életéről, majd az iskolaépülettel átelenben keresendő falumúzeum kusztosza az 1950-ig Vásárhely-Kutaspusztaként emlegetett falu múltjáról és hagyományairól mesélt. Pontosabban a mai település elődjeiről, amelynek emlékét az utókor nemcsak a Nagyalföld leghíresebb betyárjával, Rózsa Sándorral szereti egybekapcsolni, de Hugo Harting német regényíróval is, aki az 1920-as években vetődött e tájra, és szeretett bele reménytelenül az itteni állomásfőnök Piroska nevű leányába. Így kerülhetett ihletet adó múzsaként tündökölve a leányzó az alkotásra kész tollforgató egére, aki elragadtatásában szinte bearanyozta a magyar puszta romantikáját. Az egymásba olvadt felekezetileg református, illetve katolikus településrészek bejárásához a helybéli Fehér Imre vezette lovasklub ajánlotta fel speditőrjeit, végül a program zárásaként a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségéhez ( FATOSZ ) tartozó Kutasipuszta Vendégház fogadta finom étekkel a látottak bőségétől eltelt gyerkőcöket és tanáraikat. A székkutasi helyi önkormányzat védnökletével.
Bátorító, hogy az istenhozzád korántsem vált véglegessé a fizikai búcsúzás pillanatában, hiszen mindkét fél részéről vannak már konkrét tervek és elképzelések a megkezdett határontúli projektum folytatáshoz. Erről szólnak az esemény(ek)be belekíváncsiskodó regionális sajtóban közölt illetékesi nyilatkozatok, de még inkább a valóval párhuzamosan lüktető virtuális világ közösségi portáljai. Egyiküknek – úgy hiszem, fentartás nélkül hihetünk!
Martinek Imre
