A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt hónaphoz hasonlóan augusztusban is fokozottan ellenőrzi a motorosokat, segédmotor kerékpárosokat a közlekedésbiztonságuk javítása érdekében. Az egyenruhások ezúttal kérdőívet is osztanak a kétkerekűek sofőrjeinek, amelyben a védőruhák viselésével kapcsolatos kérdésekkel találkozhatnak a vezetők.

A rendőrség ezen ellenőrzés során azt vizsgálja, hogy a motoros rendelkezik-e vezetői engedéllyel, illetve, hogy az, az adott kategóriára érvényes-e, használ-e bukósisakot, betartja-e a sebességet. A jármű műszaki állapotát, illetve a hatósági engedély érvényességét is ellenőrzik. Nem szabad elfelejteni azt, hogy az ittas vagy bódult állapotban való járművezetést a jogszabály bünteti és ez a motorosokra, segédmotor kerékpárosokra is egyaránt vonatkozik.

A nyári időszak és a jó idő beköszöntével egyre többen ülnek motorra, segédmotor kerékpárra. A közlekedésben a kétkerekűek vezetőinek baleseti kockázata magasabb a gépkocsit vezető társaiknál. A motorosok teste közvetlen fizikai behatásnak van kitéve.

Egy esteleges baleset során a motorosokat szinte minden esetben személyi sérülés éri, gyakran tragikus kimenetelűek, ugyanis őket nem védik azok a passzív biztonsági megoldások, mint az autósokat.

A rendőrség ezen fokozott ellenőrzés keretében alapvetően preventív célzattal ellenőzi a kétkerekűek vezetőit a közlekedés során, tehát nem elsősorban a szankcionálás a cél.

Amennyiben a rendőr szabálysértést észlel figyelmeztetheti a motorost a jogsértő cselekmény abbahagyására; helyszíni bírságot szabhat ki, melynek minimum összege 5000 ft, maximum összege: 50.000 ft, ismételt elkövetés esetén pedig 70.000 forint a bírság összege. Amennyiben súlyosabb szabálysértést észlel, feljelentéssel élhet az illetékes szabálysértési hatóságnál.

Csongrád megyében a tavalyi év első hét hónapjában 63 baleset történt, melyben a motorosok, mint okozó, vagy, mint részes voltak érintettek. Az idei év ugyanezen időszakát vizsgálva 50-re csökkent a motoros balesetek száma.

Forrás: CSMRFK