Az ügyelet és a fekvőbeteg ellátás is visszakerül a közeljövőben Vásárhelyre, tájékoztatott Szél István Székkutas polgármestere, aki elmondta, mindez a jelenlegi központosítási tendenciákhoz és a majdani járási rendszer kialakulásához sokkal inkább igazodik, mint a jelenlegi egészségügyi ellátás a településen.

A testület előrelátó gondolkodását jelzi ez a törekvés is, hiszen a jövőben minden ízében Vásárhelyhez tartozik majd minden ügyes-bajos ügy intézése Székkutason. Ezzel az eddigi, sokszor több irányba történő egészségügyi ellátás is egységessé válhat.

A sok beruházás, fejlesztés, és most a sürgősségi osztály elindítása a térség egyik legjobb kórházává teszi a vásárhelyit, ezzel a székkutasiak is csak nyerhetnek. Az ügyeleti szolgáltatásban történik leghamarabb változás, mivel júniustól a Panacea 2000 Kft. látja el.

A szolgáltatás javulásán és egyszerűbbé tételén túl csak a megváltozott telefonszámban fognak eltérést tapasztalni a település lakói, mondta el a polgármester.

A székkutasiak jelentős része szinte hazajár az egykori anyavárosba, Hódmezővásárhelyre, és lakossági fórumokon is kérték, hogy az önkormányzat tisztázza az ügyelet kérdését, és a fekvőbeteg ellátás szempontjából kerüljenek vissza az Erzsébet Kórházba – fejtette ki a polgármester.

Forrás: promenad.hu