Székkutason az elmúlt években több olyan fejlesztés is zajlott, amelyek miatt meg kellett bontani az utakat. Mint arról lapunk is beszámolt, szennyvízhálózat épült, a település részt vett az egészséges ivóvíz programban is. Miután a munkálatokkal végeztek, az önkormányzat állami forrás segítségével a település összes helyi kezelésű burkolt útját felújította. Már akkor elhangzott, hogy ígéretet kaptak az állami tulajdonú Mágocsi út Székkutast érintő szakaszának felújítására is.

A munka a napokban kezdődött. A kivitelező a 47-es főút kereszteződésétől kezdte a munkát. Összesen 4,5 kilométer kap új aszfaltburkolatot. A beruházás hazai forrásból valósul meg, nettó 210 millió forintba kerül – tudtuk meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. sajtószolgálatától. A marási, bontási munkák után pedig új kiegyenlítő és kopóréteget építenek, burkolati jeleket festenek. A szakasz új forgalomtechnikai jelzéseket is kap.

A kivitelezés a tervek szerint 100 napig tart. Első lépésben árokrendezést végzett a kivitelező. Ahol szükséges, a lokális javításokat, illetve a pályaszerkezet cseréjét is elvégzik. A marási, bontási munkák után pedig új kiegyenlítő és kopóréteget építenek, burkolati jeleket festenek. A szakasz új forgalomtechnikai jelzéseket is kap. A munka félpályás útlezárások mellett zajlik.

Megkérdeztük, mikor újítják fel az útszakasz Nagymágocs felőli részét, ami körülbelül ugyanilyen hosszú szakasz. A közútkezelőtől megtudtuk, a folytatás hazai vagy uniós források függvénye.

Forras: www.delmagyar.hu