Ez volt a Székkutasi Kistermelők Szövetsége által rendezett bál egyik üzenete.

A községben immár hagyományosan megrendezik a Székkutasi Kistermelők Bálját. Az eseményt minden évben március 15-hez kapcsolódóan szervezik meg, hogy az 1848-49-es események előtt fejet hajthassanak a mezőgazdasággal foglalkozók.

Szél István, a település polgármestere köszöntőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy csak akkor van jövőnk, ha a magyar föld magyar marad, és nem engedünk a külföldi spekulánsok akaratának.

A mai este egyik fő üzenete is ez, ugyanis szinte nincs a hazánkban olyan ember, aki ne emelné meg a kalapját a márciusi ifjak előtt – tette hozzá a település első embere.

Szabó Emese kulturális tanácsnok pedig azt emelte ki: örömteli, hogy a bálra egyre több fiatal látogat el, ugyanis fontos, hogy a jövő nemzedékei tovább erősítsék annak hagyományát.

A helyi művelődési házban mintegy százötvenen szórakoztak.


Forrás: www.promenad.hu