Szuperhősökből és tavasztündérekből Székkutas utánpótlása biztosítva van – bizonyosodott be pénteken a Líbor Ilona Óvoda farsangi mulatságán.

A gyerekek és az óvodapedagógusok is két hete már farsangi lázban égnek a székkutasi oviban. Ez alatt az időszak alatt a télbúcsúztatóhoz, a farsanghoz kapcsolódó népszokásokat sorra vették a gyerekekkel, de beszélgettek a farsangi mulatságokról is – tudtuk meg Szilágyi Zoltánné óvodapedagógustól, a Székkutasi Líbor Ilona Óvoda óvodavezető-helyettesétől. Különösen kedvelték a gyerekek a kiszebáb égetésének hagyományát, de beszélgettek még a busójárásról is, ami szintén nagyon megragadta a kicsik fantáziáját. Emellett jelmezeket is készítettek az elmúlt napokban: sapkákat, maszkokat gyártottak a szorgos kis kezecskék.

A pénteki mulatság alkalmával mintegy 40 kisgyermek öltött jelmezt. A fiúk körében még mindig sláger a Pókember-maskara. Illetve több Optimus fővezér is feltűnt, aki a Transformers-filmek egyik fontos figurája. A lányok körében a pillangó és a tavasztündér mutatkozott a legdivatosabb választásnak, de akadt a társaságban két Elza hercegnő is, valamint két Hófehérke is. Volt, aki valamilyen állatnak (például Tigrisnek, kutyának, oroszlánnak, nyuszikának, macskának vagy éppen méhecskének) öltözött, de hableányt, hastáncosnőt és rohamosztagost is felfedezhettünk a díszes kompániában.

A jelmezeseket természetesen elkísérték a szüleik, nagyszüleik, illetve a kisebb-nagyobb testvérek is, akiknek minden egyes maszkát viselőt bemutattak a mulatság kezdetét jelentő felvonuláson. Ezután kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyerekek. Volt zsákbamacska, a meglepetés produkció során Molnár Imre bűvész szórakoztatta a közönséget. De a hagyományos farsangi fánk sem maradhatott el a mulatságról.

 

Forrás: www.promenad.hu