Székkutasra is ellátogatott a Mikulás vasárnap délután. Ám mielőtt megérkezett volna, hogy a jó gyerekeknek odaadja az ajándékot, a második gyertyát is meggyújtották a település adventi koszorúján, melyhez a lurkók nyújtották az aláfestő éneket.

Székkutas adventi koszorúját idén is szorgos segítő kezek készítették el, melyhez az alapot, a település főterén található szökőkút adta. Ezen gyújtották meg, már a második gyertyát. A Gregus Máté Általános Iskola diákjai, illetve a Líbor Ilona Óvoda óvodásai kedveskedtek a község lakosainak egy kis műsorral, melyben versek és Mikulásváró dalok hangzottak el.

Ezúttal Lázár Judit óvodavezető lobbantotta fel a második, reményt jelképező gyertyát.

Ezt követően mindenki a Művelődési Ház elé vonult, ahol izgatottan várták a télapó megérkezését. Aki jött is, méghozzá lovaskocsin. A gyerekek nagyon boldogok voltak mikor meglátták és azonnal be is kísérték a Művelődési Házba.

A terem szinte színültig megtelt emberekkel, ennyien még talán nem is várták a télapót Székkutason. Míg a gyerekek a Mikulással beszélgettek, addig szüleik a háttérből figyelték az eseményeket. De voltak olyan picúrok is, akik a kreatív tevékenységet választották.

Ennyien még nem várták a Mikulást

„Mikulás, Mikulás kedves Mikulás,

Gyere már, gyere már minden gyerek vár,

Krumplicukor, csokoládé, jaj de jó,

De a virgács jó gyereknek nem való.

Mikulás, Mikulás kedves mikulás

Gyere, már gyere már minden gyerek vár.” – ez a dal többször is felcsendült az este folyamán. De versekkel, és hasonló Mikulásról, vagy más néven télapóról szóló dalokkal kedveskedtek a gyerkőcök a nagyszakállúnak.

Minden vers és dal egy szaloncukrot ért. Végül pedig egy varázslattal, egyszer csak a színpadra termett a télapó puttonya, mely az összes gyermek számára ajándékot rejtett. A picik, és kicsit nagyobbak egy adventi naptárt kaptak a Mikulástól, amit ettől kezdve minden nap kinyitogatva, egyre közelebb kerülnek a legszebb ünnephez, és közben egy-egy csokit is elmajszolhatnak.

Forrás: promenad.hu