A székkutasi Gregus Máté Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulói szombaton délelőtt elballagtak – ünnepi keretek között.

Emelt fővel kell és szabad (el)ballagni. A székkutasi Gregus Máté Általános Iskola nyolcadikosainak ez megadatott. Már reggel szép számmal összegyűlt tömeg várakozott azért, hogy együtt örüljön a 16 gyermekkel, akik idén fejezték be általános iskolai tanulmányaikat az intézményben. Patyi Évától, a tagintézmény vezetőjétől megtudtuk, hogy közülük 3-an gimnáziumban, 11-en szakközépiskolában és 2-en szakiskolában folytatják majd tanulmányaikat.

Amikor – a hagyományokhoz híven – megszólalt az utolsó csengőszó, összeszorult gyomorral, de szélesre tárt szívvel adták le az utolsó pacsit, ölelést, puszit, és vették át a tarisznyát a hetedik osztályosoktól, hogy azzal elindulva még egyszer utoljára körbesétáljanak az épületen, búcsúzva mindattól, ami nyolc éven át a biztos pontot, a hétköznapok megszokottságát adta, és jelentette számukra.

A tömeggel együtt, kíváncsi-bámész tekintetek előtt vonultak át a Művelődési Házba, ahol a ballagó ünnepség vette kezdetét.

A köszöntők sorába beilleszkedett a zászló átadása, jelképesen utalva arra, hogy a hetedikeseknek kell innentől kezdve vinniük tovább. „A felsős közösségünk egy összeforrott közösség, és különösen a 7. és a 8. osztályosok kötöttek szorosabb barátságokat. Lehetőségük volt az évek során sokszor közösen kirándulni, közös programokat szervezni, és ez összekovácsolta őket” – fogalmazott Patyi Éva.

Tóth Aranka búcsúzott a nyolcadikosok nevében.

Szél István (a község polgármestere) is gratulált mindenkinek egyesével, és adott át egy tollat, emléklapot, könyvet.

Majd jutalomban részesültek azok a tanulók, akik az elmúlt évek során valamilyen területen (tanulmányi, sport, közösségi munka) szép sikereket értek el.

Végezetül egy megható kis műsorral köszöntek el a ballagók, és vonultak is ki ténylegesen az ünnepségről, akárcsak az eddigi életükből, valami ismeretlen, de nagyon csábító további felé.

(Hiába, a tényekre fókuszáló tudósító sem tudott kibújni az elérzékenyülés alól, és így le(hete)tt a fényképezőjének objektív objektívéből, szubjektív szuggesztív.)

(De a szomorkodásra semmi ok.)

A ballagók:

Balázs Ádám, Bodó Beatrix Tünde, Czövek Róbert, Fejes Márta, Gugcsó Milán, Horvát Zsanett, Jáger Cintia, Maczali Boglárka, Mészáros Zoltán, Miklós Simon, Molnár Dóra, Rakozov Krisztián, Rozgonyi Dániel, Szopka Zoltán, Tapodi Renáta, Tóth Aranka

Osztályfőnökeik:

Blaskó Jánosné és Kovács Lászlóné