Mihály Lászlóval együtt a hódmezővásárhelyi születésű Szenti Tibor is március 15-én lett Székkutas díszpolgára. Az író, néprajzkutató szerint ez az elismerés a legnagyobb érzések közé tartozik. „Valami, ami alulról jött, mégis felülről érinti az embert. Alulról jött, mert azok az egyszerű emberek adták, akiket gyerekkorom óta jól ismerek, tisztelek és szeretek.” – fogalmazott. Hozzátette: „Nem történt más, hogy az a puszta, amelyet én legjobban szeretek, most utánam nyúlt – a szó igaz, őszinte értelmében”.
Dédszülei Kopáncson laktak egy kis tanyában, így már gyermekként kapcsolatba került a paraszti élettel. Hamarosan rá kellett arra jönnie, hogy hasonló emberek nem csak Kopáncson éltek, hanem sokkal rosszabb körülmények között a pusztán is. Amikor felnőttként kiment a pusztába, ott olyan világot talált, amely ámulatba ejtette, és egyben meg is igézte. Azóta minden évben legalább kétszer kilátogat ebbe a világba. Van egy kedves barátja, Kotymán László természetvédelmi őr, aki terepjáróval viszi végig az őrzetőjén.
Amikor a 80-as évek elejére összegyűlt egy csomó emléke, a székkutasi művelődési központban fotókiállítást rendeztek képeiből, amelyek arról a tájról készültek, ahol a kutatásait végezte, és az ott élő embereket örökítették meg. Ezekből a fotókból jó néhányat át is adott a községnek. Ettől kezdve egyre jobban elmélyült a kapcsolat a kutasiakkal, az utóbbi időkben szinte minden ősszel átjár Székkutasra néprajzi témákban előadást tartani.
Forgatókönyve alapján készült egy film Rostás Jánosról, aki fehérgárdista volt, ezért minden létező elnyomó rendszert végigjárt a Rákosi-börtöntől az ÁVÓ-ig. Szenti Tibor először Nagy Jocó operatőrrel jutott el hozzá, amikor a Fehér Gárda mozgalomról készítettek filmet, majd Siklósi Szilveszter rendezővel tért vissza, és a „Megszegem Janikámnak” már kimondottan Rostás János élettörténetét dolgozta fel. Persze más kisebb-nagyobb filmeket is forgattak más rendezőkkel is a környéken.
„A puszta olyan számomra, mint amikor itt Vásárhelyen felülök a biciklimre, és elmegyek Tabánba vagy Susánba, része az én életemnek és annak az anyavárosnak, amelybe én születtem” – vallja az író, néprajzkutató.
A székkutasiakat így jellemezte: „Lelkes, befogadó, szeretetteljes emberek. Minél egyszerűbb, szegényebb emberek portáján jártam, annál inkább éreztem azt a melegséget, ami felém áradt. Miután én is ilyen nyomorult, kisember családból származom, úgy éreztem, nem csak hogy befogadtak, de magukkal egyenlőnek tekintettek. Ezek az emberek nem adatközlőimmé, hanem vallomástevőimmé váltak. Olyan vallomásokat osztottak meg az életükből, amelyeket talán soha, még a családjuknak sem mertek elmondani.”
Szenti Tibor legfrissebb munkái is a pusztához kötődnek. A Vásárhely Történeti Monográfiának eddig két kötete jelent meg, a harmadik és a negyedik, a néprajzi kötet is készül. Utóbbiban őt bízták meg a vásárhelyi pusztáról szóló fejezet megírásával. A 60-as évektől a 90-es évekig színes képeken is bemutatja azt a világot, amelyet megismert. Jelenleg egy másik nagy több kötetes monográfián dolgozik, amely teljes mértékben saját anyaga. A betyárokról szóló három kötet közül az utolsó, a Betyártörténetek már megjelent, a többivel is szeretne még idén elkészülni.
Forrás: Kutasi Hírek
