Tíz napon belül eldől, hogy elnyeri-e Székkutas a Területi Gondozási Központ felújítására beadott 65 millió pályázatot – közölte csütörtök este, az intézményben tartott lakossági fórumán Szél István polgármester, aki a település költségvetését elemezve kijelentette: a takarékos gazdálkodásnak köszönhető, hogy a tavalyi évet hiány helyett eredménnyel zárta a község.

A székkutasi fejlesztések között említette a programot, amely keretében a település 10 millió forint kerettel, míg a kistérség további 125 milliós kerettel valósíthatja meg az egészséges életre nevelő programját, amely keretében egyes szakorvosi rendelések heti rendszerességgel elérhetők lennének Kutason is. A település lehetőséget lát a turisztika területén is. Elindították a Piroschka, mint márkanév levédését, és felmérik, milyen látogatottságot hozhat Hugo Hartung regényhőse Székkutasnak. A háromszázmilliós kerettel kiírt pályázat nyújthat fedezetet a művelődési központ teljes felújítására is, amelynek tervei már készülnek.

A helyi civil szervezetek indultak a Leader-pénzekre kiírt pályázatokban, így a lovas klub, az olvasókör és a tömegsport klub is igyekszik rendezvényeihez így pénzt biztosítani. Az ősszel megjelenő további pályázatokból viszont a sportcsarnokot újítaná fel a község, míg az egyházak a templomok felújítására pályázhatnának ebből a keretből.

A 47-es út felújítása 2013-ban indulhat el – tájékoztatott Szél István -, hozzátéve: a kakasszéki kerékpárút mellett a Vásárhelyt északról elkerülő út is hatással lesz a településen élők közlekedési lehetőségeire. Pályáznak mindkét székkutasi szeméttelep rekultiválására, és biztonságossá teszik a régi Gyapot sor házainak áramellátását is.

A hét elején postára adták a szennyvízberuházás több mint egymilliárdos pályázatát, amely kapcsán a polgármester felhívta azokat, akik még nem fizettek, vagy a befizetést felfüggesztették, hogy egészítsék ki a befizetéseket a program sikerét segítendő. A polgármester hozzátette: igyekeznek a három évig tartó munkák során minél több székkutasiak munkát biztosítani, továbbá a 750 ingatlan rákötésében is kivehetik részüket a helyiek. A rákötések tervezését az önkormányzat végezteti el, és a kész terveket kedvezményesen vehetik majd át az ingatlanok tulajdonosai. Szél István felhívta a figyelmet, hogy a rendszer megépültét és öt év próbaüzemet követően mindenkinek kötelező lesz rákötni a csatornára.

Profitál a település a vásárhelyi kistérség által elnyert 1,7 milliárdos ivóvíz minőség javító programból is, míg a játszótér kialakítására 1,2 millió forintot, a szociális boltra félmillió pályázati pénzt tervez fordítani a település, amelyhez azonban meg kell alakítani az önkormányzat nonprofit kft-jét.

A tavalyi év költségvetésének tervezésénél még 40 millió hiánnyal számoltak, a takarékos gazdálkodásnak és az állami segítségnek köszönhetően pozitív eredménnyel zárta a település 2011-et. A település a korábbi éveknél jóval kevesebb hitelt vett fel. Az idén hiánnyal, illetve fenntartási hitel felvételére nem fog sor kerülni – tette hozzá Szél István.

A kutasi önkormányzat területén 81-en jutották munkához a közfoglalkoztatás, a Start Munkaprogram, valamint a TIMA és az Atikövizig által szervezett foglalkoztatás keretében,, míg a polgármester kijelentette: Székkutas közbiztonsága a legjobb a kistérségben, a közlekedési esetek kivételével valamennyi cselekményi kategóriában visszaesés tapasztalható, ezért is döntött a testület a kmb-sek és a polgárőrök támogatása mellett az idén.

A település gondot fordít a rászorulókra is 32 millió forinttal segítve őket, amelyből jelentős részt, 7 milliót a település adóbevételeiből finanszíroztak. Ennek keretében a pénzbeni juttatások mellett karácsonykor és húsvétkor élelmiszer csomagokkal, télen pedig tűzifával segítették az időseket és a nehéz helyzetben lévőket. A polgármester hozzátette: már elfogadott, hogy alanyi jogon nem jár támogatás, csak a valóban rászorultakat segítik.

Az egészségügy rendszerének változása kapcsán Szél István jelezte: a település az eddigi megosztottság helyett minden területen a járási központtá váló Hódmezővásárhelyhez fog tartozni, ahol az év elején átadott sürgősségi osztály a székkutasiak jobb ellátását is szolgálja.

A kutasi iskola tehetséggondozásra 10 millió forintra pályázik, míg négy helyi fiatal tanulását segíti a Bursa Hungarica program. Az iskolai mosdók felújítására ötmilliós keretből tervezik, és egyedülálló kezdeményezés, hogy minden székkutasi hetedikes lány HPV elleni, míg minden óvodába kerülő kisgyermek bárányhimlő elleni védőoltást kaphat.

A térségben tervezett fejlesztések közül a polgármester kiemelte a kakasszéki nappali kórház kialakításának 350 milliós pályázatát, valamint a Sóshalmi Olvasókör és a Csomorkányi Templomrom 10-10 milliós felújítását is.
Szél István leszögezte: fontosnak tartják a lakosok informálását, amelyet a Rádió 7-ben sugárzott Kutasi magazin, a szerkesztőség által kiadott Kutasi Hírek havilap mellett a megújult önkormányzati portál is segít.

Rostás Péter alpolgármester kérdésére Szél István elmondta: a második májusi hétvégén a települést körbejárja az önkormányzat traktora, és az átlátszó zsákba csomagolt zöldhulladékot ingyen elszállítják, azonban ahol háztartási szemetet, vagy földet tesznek a csomagba, nem lesz mód az elszállításra.

A lakosok kérték, hogy a rendőrség gyakrabban ellenőrizze a Vásárhelyi utca – Bem utca környéki garázssort, ahol nagy sebességgel hajtanak a járművek, míg Tóth Lajos felvetette: a Nádas vendéglátóhely nem szépíti a település képét, és jónak látná, ha melegkonyhás vendéglátóhely is üzemelne Székkutason. Szél István válaszában kifejtette: melegkonyhás étterem működéséhez – amelynek kialakítása 20 millióba is kerülhet - megfelelő forgalom is kellene, viszont rövidesen kerthelyiséggel is rendelkező cukrászda fog nyílni, míg a Nádas kisajátítására nem volt pénze a településnek, de a 47-es felújítása során – amely állami beruházás – mód lehet arra, hogy a kérdés véglegesen megoldódjon. A polgármester hozzátette: a vendéglátóhelyen játéktermet akartak kialakítani, amelyhez a község nem járult hozzá.

Szintén Tóth Lajos vetette fel, hogy a sok levélhulladékot produkáló akácfák helyett más fafajokat kellene telepíteni, amely kapcsán Szél István elmondta: elkészült egy tanulmány, amely felsorolja, milyen fafajokkal – kőrissel, szillel, vagy piramistölgyekkel – lehetne kiváltani a meglévő akácokat.

Gereblyével kergette el a Béke és a Kun Béla utca sarkán lévő ingatlan tulajdonosa az önkormányzat munkatársait, akik az útra kilógó fát akarták megmetszeni – tájékoztatott a polgármester, aki szerint a 47-es rekonstrukciója ennek a kérdésnek is pontot tehet a végére, és arról is tájékoztatott, hogy a következő hónapban elkezdődik Székkutason is a kátyúzás.

Kirabolták a temetőt, ellopták a harangot – hangzott el a fórumon. A felháborító eset kapcsán a polgármester kijelentette: csak olyan harang beszerzésére lesz lehetőség, amelyet a szertartásokat követően biztonságos helyre lehet vinni. A temetőben lévő síroknak egytizede nincs megváltva – hívta fel az intézkedésre igényt tartó állapotra a figyelmet Szél István, hozzátéve: ennek megváltoztatására kellő körültekintéssel kell a figyelmet felhívni a hozzátartozók figyelmét.

Forrás: promenad.hu