2016. július 25-én, hétfőn kezdődött meg az a tábor, amelyet, mi szervezők és a résztvevő gyerekek is nagyon vártunk.  A tábor megrendezésének gondolatát a helyi önkormányzat hívta életre, helyszíne az Emlékház volt, ide érkeztek meg reggel 8 órára a kicsik és a nagyok: huszonegyen. Hirtelen kicsi lett az emlékszoba, és a nagy kert is szűkösnek bizonyult, de, mint tudjuk, sok jó ember kis helyen is elfér.

Az első napot bemutatkozással, beszélgetéssel kezdtük, majd ezt követően, az Emlékházzal ismerkedtek meg a gyerekek. Szinte mindannyian jártak már itt, de most lehetőségük nyílt arra, hogy régi, paraszti öltözékbe bújjanak, és megismerjék, milyen játékokkal játszottak régen a gyerekek. Eközben odakinn, a dohánypajtában a tábor munkatársai elkészítették az asztalokat a közös foglalkozáshoz. Készítettünk egy „tábor-posztert”, névvel és festékbe mártott kézlenyomattal ellátva, egy emlékkönyvet, amelybe majd a tábori élményeket rajzolhatják a gyerekek, a harmadik asztalnál pedig gipszet öntöttünk. A nagy melegben pillanatok alatt megszáradtak a szép gipszformák, és már festhettük is. Gyorsan elszaladt az idő. Az ebéd, majd a csendes pihenő után a játszótérre mentünk, és fagyiztunk egyet a cukrászdában.

A hét többi napja is mozgalmasan telt: minden nap ellátogattunk valahová. Kedden a könyvtárban voltunk, szerdán játékos labdafoglalkozáson vettünk részt a Sportcentrumban Puskás János edző vezetésével, csütörtökön lovas kocsis kirándulásra indultunk a Székkutas határában lévő „Rizses” Rostás-tanyára, pénteken pedig a SZEFO seprűkötő részlegében voltunk, ahol lépésről-lépésre megnézhettük, hogyan készül a cirokseprű.  A tanyán tett látogatás, a tanya körül lévő hatalmas szabad tér, a csend, és a kedvünkért kihelyezett rengeteg szabadtéri játék mindenkinek felejthetetlenné tette azt a napot. Másnap a helyi Lovas Egyesület is megörvendeztetett minket: Fehér Imre bácsi elhozta hozzánk „Hajnal” nevű póniját, aki az Emlékház gyepén hűségesen rótta a köröket, hátán a kis „lovasokkal”. Minden délután szebbnél-szebb dísztárgyakat készítettünk a kézműves foglalkozásokon, közben folyamatosan küzdöttünk a meleggel, a záporokkal, és a darazsakkal. Élményekben gazdag hét volt!

A rövid hétvégi pihenő után megkezdődött a tábor második hete. Az előző héten már jól összekovácsolódott kis csapat új lendülettel fogott a feladatokhoz és izgatottan várta a hétre tervezett közös kirándulásokat. Gyarapodtunk is: a második hétre már 26 főre emelkedett a tábor létszáma.
Hétfőn a Székkutasi Református Templomba sétáltunk el. Ott, miután megismertük a templom létrejöttének rövid történetét, felmentünk a karzatra az orgonához, majd a meredek, fából készült lépcsőkön a merészebbekkel indultunk fel a harangtoronyba. Nagy élmény volt ez a gyerekeknek; látván a hatalmas harangokat, mondták is: „Jó, hogy most éppen nincs dél, és nem harangoznak!” Ezen a napon délután, lehet, hogy a toronyban tett látogatás hatására, még magas homokvár is készült a játszótéren, valódi vizesárokkal. 

A hétfő éjszaka jött eső, és hirtelen lehűlés nem húzta keresztül számításainkat, a keddre tervezett programunkat: továbbra is ragaszkodtunk eredeti tervünkhöz, és kilátogattunk a Kardoskúti Pusztába. Csak annyi változás történt, hogy az ásványvizes táska mellé tettünk egy gumicsizmákkal és esőkabátokkal megrakott táskát is a buszba, és már indulhattunk is. A pusztai kilátónál Török Sándor várt minket, aki a kirándulás folyamán végig kísérőnk maradt, és megismertetett minket a puszta szépségeivel, az ott élő állatok sokaságával, valamint a Nemzeti Park által fenntartott őshonos juh,- és „szürkemarha”tenyészettel. A gyerekek örömmel álltak sorba, egy, a vezetőnk által felállított távcsőnél is, amellyel a Puszta madarait „leshették meg”. Fel is fedeztek a távolban egy éppen pihenő idejét töltő vörös vércsét. Sajnos, mielőtt a távcsőre váró sor a végéhez ért volna, a vércse elszállt. A Pusztaközponti Múzeum tárlata azonban összegezte nekünk mindazt, amit a szabadban láthattunk. Mire a kirándulásról visszaértünk, a nap is kisütött.

A következő nap kirándulását egy felhő sem zavarta meg, aminek örültünk is, mert arra a napra, vagyis szerdára, kerékpártúrát terveztünk a „Cs. Hódi-tanyához”.  Bár a főútról sokszor beláthattunk a tanya udvarára, elmondhattuk, hogy Egyed Béla gazdaságában, belülről, igen kevesen jártunk még. A gyerekek örömmel figyelték a karámhoz, és a csoporthoz közelebb érkező lovakat, akik futva jöttek felénk kíváncsiskodni, a pihenő teheneket és bikákat, de legjobban mindenkinek az alig pár hete született kisborjúk tetszettek, akik engedték is magukat simogatni. A csoport ezután kettészakadt: a „nagyok” kevésnek találták még a kerekezést, ezért további túrára indultak, a kisebbek eközben az Emlékháznál, a helyi Kézimunka Szakkör tagjaival és segítségével megkezdték a kézimunkázást: hímeztek, varrtak, gyöngyöt fűztek. 

Elérkezett a várva várt csütörtök, a Szegedi Vadasparkba tervezett egész napos kirándulásunk napja! A gyerekek izgatottan várták, hogy a hosszú sorban állás után végre bejuthassanak a park területére, és láthassák az állatokat. Ezt rögtön be is bizonyították hiszen, alighogy beértünk mindent látni akartak és azt is azonnal. Hamar rá kellett jönniük, hogy ez nem lesz egyszerű feladat. A nap folyamán azonban sikerült (majdnem) minden helyre eljutnunk: a „kedvenc” helyeknél pedig több időt töltöttünk. A Terrárium Háznál, ahol a pókok és kígyók voltak, mi felnőttek kívül várakozva, már furcsálltuk is, hogy milyen sokáig benn vannak a gyerekek, a nap végére azonban mindenki épségben, egészségben megérkezett Székkutasra.
Utolsó napunkra szabadprogramot és kötetlen játékot terveztünk. Délután, amikor a kisebbek kipihenték magukat, és egy-két kedves szülő is megérkezett, újabb munkához láttunk: az Emlékház udvarán tüzet raktunk, szalonnát és grillkolbászt sütöttünk.  A nagy füst és a meleg ellenére a gyerekek kitartóak voltak; a nap végén mindenki jóízűen fogyasztotta el, amit sütött. Ezzel a nappal véget ért a kirándulásokkal, programokkal teli két hét, de biztosak vagyunk benne, hogy mindenki élményekkel gazdagon tért haza.

Köszönjük a helyi önkormányzat anyagi támogatását, és a gyerekek lelkes részvételét!

Szabó Emese kulturális tanácsnok