Augusztus 6-án, szombaton, hatodik alkalommal rendezték meg a regionális szántóversenyt, mely idén új helyszínen, az SZTE Tangazdaság Kft. területén várta az érdeklődőket.

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara és az  SZTE Tangazdaság Kft. Agrármodernizációs és Régiófejlesztési Alapítványának közös rendezvényéré az ország számos pontjáról érkeztek versenyzők és érdeklődök.  A rendezvény megnyitóján köszöntötte a megjelenteket Dr. Horváth József, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar dékánja és Dr. Soós Sándor elnök. Beszédet mondott Dr. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium Parlamenti Államtitkára, Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Szervezetének elnöke, Szél István Székkutas polgármestere, valamint Benkő Zsolt Hódmezővásárhely önkormányzati képviselője.

A rendezvény műsorvezetője Szeri Csaba, a Rádió 7 és promenad.hu munkatársa volt.

A megnyitókat követően Németh László esperes-plébános megszentelte az ekét.

A szántóverseny a nyitóbarázdák kiszántásával kezdődött. Amíg a verseny zajlott addig a vendégek megtekinthették Perényi János gyűjteményét, a kiállított traktorokat, emellett lehetőség nyílt ételek, italok fogyasztására, valamint gyógyteákat is kóstolhattak.

A gyakorlati bemutató is vonzotta az érdeklődőket.

A szántóverseny a nyitóbarázdák kiszántásával kezdődött, majd a versenyszántás következett. A versenyzők 6 kategóriában nevezhettek: 2-3 fejes, 4-5 fejes ágyekékkel, 2-3 fejes, 4-5 fejes váltva forgató ekékkel, valamint lófogatú szántásban és veterán traktoros szántásban. A bírok a versenyzők teljesítményének értékelésekor figyelte a szántás szépségét, egyenességét, a szármaradványok leforgatását vagy épp az eke ki- és beemelésének egyhangúságát.

Idén újdonságként szerepelt a programok között a zsákban futó, gumicsizma hajító és bálagurító versenyszám is, ahol a gyermekek és több felnőtt is, lelkesen hajtották végre a feladatokat.

Eredmények:

Kis ágyeke kategória:

1. Korom Roland

2. Nánai Attila (SZTE MGK és SZTE Tangazdaság)

3. Seprenyi Péter (SZTE MGK és SZTE Tangazdaság)

Nagy ágyeke kategória:

1. Lévai Sándor (Hód-Mezőgazda Zrt.)

2. Vörös János (Hód-Mezőgazda Zrt.)

3. Gojdár Imre (Hód-Mezőgazda Zrt.)

Kis váltvaforgató eke kategória:

1. Zsedényi Károly

2. Mihály Károly

3. Juhász Gergely

 

Nagy váltvaforgató eke kategória:

1. Kovács Imre (Axiál Kft.)

2. Bila Miklós

3. Neller Zoltán

Veterán traktor kategória:

1. Papp László

2. Papp Bálint Szabolcs

Lófogatos kategória:

1. Losonczi Antal

2. Vakulya József

3. Csorba Ferenc

A verseny abszolút győztese, a legmagasabb, úgynevezett relatív pontszámot elért versenyző Zsedényi Károly lett.

A legjobb fiatal versenyző Nánai Attila (SZTE MGK és SZTE Tangazdaság) lett, aki egyúttal a legjobb nyitóbarázdát is elkészítette.

Forrás: promenad.hu