Falumegújítási Díjat kapott Székkutas. Az elismerést pénteken vehette át Szél István polgármester a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóskán.

Székkutas a falumegújítás több területén elért kiemelkedő teljesítményéért részesült az elismerésben. Az oklevelet – amely mellé egy Zsolnay-váza is járt - Pintér Sándor belügyminiszter és Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter írta alá.

- Nagy öröm ez számomra, hiszen az elmúlt ötéves munkánkat érte dicséret. Ez minden székkutasi közös sikere. Bebizonyítottuk, hogy nem hiába érkezett a településünkre a legnagyobb összegű, 7 milliárd forint értékű Európai Uniós forrás – nyilatkozta Szél István.

A község polgármestere ezúton köszöni meg mindazoknak, akik hittek abban, hogy a beruházások megvalósulhatnak. - Külön köszönet illeti Lázár János országgyűlési képviselőt, akihez bármikor fordulhattunk, mindig segítséget nyújtott – mondta a településvezető, aki hozzátette, a következő időszak is fejlesztésekkel telik majd Székkutas életében.

Forrás: promenad.hu