Vasárnap délután Székkutas Község Önkormányzata a harmadik gyertyagyújtást megelőzően karácsonyi vásárt rendezett a főtéren.

A karácsonyi vásár második alkalommal került megrendezésre, és olyan termelőket hívtak, akik saját termelésű portékákat árusítottak. A rendezvény kiegészült a kézműves piaccal, ahol az árusok saját kezük által gyártott dísztárgyakat kínálták.

„Nagyon hangulatos termelői és kézműves vásár volt a vasárnapi délutánon. Tavalyi évben is megrendezésre került és úgy gondoltuk, hogy idén is érdemes megpróbálkozni vele. A gyerekeknek is kedveskedtünk egy kis szabadtéri játékkal illetve csillámtetoválással.” – mondta el Szabó Emese, települési képviselő és kulturális tanácsnok.

A program végén pedig meggyújtották a harmadik gyertyát a főtéri adventi koszorún.

Forrás és fotók: proemnad.hu