A megyei Integrált Területi Programok (ITP) egyeztetése zajlik, Kakas Béla közgyűlési elnök a járásszékhelyeken tárgyalt a településvezetőkkel a 2020-ig megvalósítandó beruházásokról.

Megválasztása után megyejárásba kezdett az új közgyűlési elnök, Kakas Béla először a megyei jogú városok polgármestereit, Botka László szegedi és Almási István hódmezővásárhelyi városvezetőt kereste fel, majd a járásszékhelyeket járta végig. „Azzal, hogy a járásszékhelyek polgármestereit végiglátogattam, elindult az a folyamat, amit 2015 első két hónapjára terveztünk, nevezetesen, hogy az Integrált Területi Programok finomhangolása érdekében megbeszéléseket folytatunk a településeken. A járásokhoz tartozó települések vezetőivel is fogunk találkozni, s ezekre a megbeszélésekre mindenki elhozza projektelképzeléseit, amelyeket összegzünk, és szükség esetén módosítunk” – részletezte Kakas Béla.

Várhatóan harmincmilliárd fölött exponálhat a megye

Az eddigi bejárások tapasztalatait összegezve a közgyűlési elnök kiemelte, stratégiai együttműködésre van szükség a megyei jogú városok és a megye között. Emlékeztetett Csongrád speciális helyzetére is, hiszen két megyei jogú várossal rendelkezik. „A megye összlakosságszámához viszonyítva Szegeden és Vásárhelyen sokan élnek, ezzel magyarázható, hogy a megye által kezelhető TOP-os források csökkentek, hiszen a megyei jogú városok számára külön forrásokat biztosítanak a 2014-2020 közötti időszakban” – közölte Kakas Béla. Igaz még nem véglegesek a számok, de az elmondható, hogy nagyjából 30 milliárd forint fog érkezni Csongrád megyébe a két megyei jogú várost nem számítva.

Szegednek és a megyének a tervezett híddal, az ipari parkkal és az ELI mellé létesítendő Tudásparkkal kapcsolatban van megállapodása, amit a TOP-os források véglegesítése után újra fognak tárgyalni a felek. Hódmezővásárhely vonatkozásában a román, szerb és magyar megyepárok határon átnyúló programokat kezelnek. Kakas Béla elmondta, Románia esetében kiemelt közös projekt a magyarcsanádi híd építése, illetve egy útépítési program előkészítése zajlik a határ mindkét oldalán, mellyel az M43-asra tudnak majd rácsatlakozni. „Egy tervezési szakasz közepén vagyunk, össze kell hangolnunk a határon átnyúló pályázati programjainkat is. Ezek a tavasz végére ölthetnek végleges formát” – mondta el a megyei közgyűlési elnök a vásárhelyi megbeszélésről.

A Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke arról is tájékoztatott, hogy február végére véglegesítik a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban lehívható Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásait, ezeknek a lehívására készül fel most a megyei önkormányzat. „Hatékonyan kell tudunk felhasználni a forrásokat, ezért fontos az is, hogy a települések lássák, a megye valóban hatékonyan koordinálja az EU-s pénzek elosztását” – hangsúlyozta.

Középpontban a gazdaságélénkítés

Más feladat elé is néz a megye, ahogy Kakas Béla elmondta, már kirajzolódott, hogy az irányító hatóság, a közreműködő szervezet és a megye, mint koordináló feladattal felruházott testület szerepét újratervezték az előző ciklushoz képest. „A Magyar Államkincstár kapja a közreműködő szervezet szerepét, az irányítóhatóság pedig a Miniszterelnökség, illetve a szaktárcák alatt fog létrejönni. Összességében egyszerűsödik a rendszer és a pályázati konstrukciók is, az a cél, hogy egy nagyon részletesen kiírt pályázatra nagyon egyszerűen lehessen jelentkezni” – közölte. Hozzátette, fontos, hogy az egyes települések ne egymaguk vívjanak csatákat, akár egymás ellen is, hanem egy egyszerűen működő rendszeren keresztül ismerjék egymás projektjeit, esetlegesen átvegyék egymás jó gyakorlatait. Mint ismert, az európai uniós források 60%-át gazdaságélénkítésre lehet felhasználni a 2020-ig tartó EU-s költségvetési ciklusban, amivel kapcsolatban a közgyűlési elnök elmondta, ezért is hívta fel a figyelmet már székfoglalójában is arra, hogy menedzserszemléletre van szükség, meg kell újulnia a megyének. „Minden egyes fejlesztésünknek kell, hogy legyen valami gazdasággal összefüggő eleme, eszerint érdemes meghatározni a projektcélokat, ugyanis csak így lehetünk sikeresek” – jegyezte meg.

A Megyei Önkormányzatok (MÖOSZ) legutóbbi ülésén is a megyék új koordinációs szerepéről esett szó. A megbeszélésről Kakas Béla elmondta, a MÖOSZ, mint érdekvédelmi szervezet ennek szellemében új alapszabályt készít, és felügyelőbizottságot választanak a következő taggyűlésen, ez elengedhetetlen a szakmai munkájuk megújításához. Hozzátette, a területfejlesztési projektek összeállítása lezárult, most az Integrált Területi Programok (ITP) tervezése zajlik, amit a megyei ITP dokumentumok kormányszintű elfogadása követ.

- Forrás: www.promenad.hu -