Kiállítással egybekötött irodalmi estet tartottak pénteken a székkutasi művelődési házban, amelyen a Kárász József Irodalmi Kör műsorát, valamint a helyi Kézimunka Szakkör munkáit tekinthették meg az érdeklődők.

A tavalyi alkalomhoz hasonlóan, az idei magyar kultúra napját ünneplő rendezvényen is volt előadás és kiállítás Székkutason. A műsort Arany-Tóth Katalin költő felvezető gondolatai indították, aki szerint nagy poétáinkban egy olyan „őserő pulzált”, amely írásra késztette azokat. A kör tagjaiban ugyanez az alkotásra késztető energia és tenni akarás munkál.

Fehér József író – elszármazott székkutasiként – fontosnak tartja, hogy eljuttassák Vásárhely környező településeire az irodalmi kultúrát, melyet mint a Magyar Kultúra Lovagja is kötelességének érez. Az irodalmi kör keresi a kapcsolatot a térség olvasóköreivel és művelődési intézményeivel, ahol igyekeznek minden olyan kérdésre is választ adni, melyek a magyar irodalomhoz, történelemhez vagy néprajzhoz kapcsolódnak. A MINSZ nagydíjas írótól megtudtuk, hogy az irodalmi kör névadója – Kárász József – Erdélyi hazatérése után a községben országos írótalálkozót szervezett, ahol megismertette a település, és Vásárhely nevezetességeivel a lírikusokat, akik egymástól tanulva tudták tovább vinni a „magyar utat”. Véleménye szerint a 21. század költői és íróinak is afféle „lángoszlopoknak” kell lenniük: „fel kell mutatniuk olyan új gondolatokat, amely kifelé vezetnek a társadalmi zsákutcákból.”

„Szívesen jöttem el a rendezvényre” – mondta el hírportálunknak Komlósi Istvánné (a fotón baloldalt), akinek – mint kiderült – legkedvesebb magyar költője Petőfi Sándor. „Nagyon tetszett az előadás, a szívemhez közel álló volt Fehér József, gyermekkorára emlékező verse” – folytatta Juhász Nagy Jánosné.

A Kárász József Irodalmi Kör verses-zenés összeállításában elhangoztak többek között József Attila, Váci Mihály, Petőfi Sándor és Wass Albert költeményei is. Az előadók szavaltak saját verseket is, Dani Imre költő, dalszerző pedig gitárra hangszerelt műveit adta elő. A műsort az erdélyi magyar író és költő, Wass Albert, Üzenet haza című poémája zárta, amelyet fényesi Tóth János irodalmi alkotó a közönséghez egy lépéssel közelebb lépve mondott el, nagy sikerrel.

Ezután Kovácsné Rostás Erzsébet, a Székkutasi Olvasókör elnöke ünnepélyesen megnyitotta a kézimunka szakkör kiállítását, amelynek munkásságát már több helyi tárlat is bemutatta. „Büszkék vagyunk a székkutasi nők és férfiak alkotásaira” - fogalmazott. Ezen kézzel készített, népi motívumokat is tartalmazó dísztárgyakat, párnákat, terítőket és kötényeket hosszasan csodálták a résztvevők. „A hagyományőrzés és múltidézés szép alkalma volt a mai nap” – értékelte a kulturális estet az olvasókör elnöke.

Az ünnepi műsoron közreműködött: Arany-Tóth Katalin költő, Fényesi Tóth János irodalmi alkotó, Fehér József író, Dani Imre költő, dalszerző, valamint Haranghy Géza költő.

- Forrás: www.promenad.hu -