Paprikás, szalonna, zsír, hurka, kolbász, tepertő, sütnivaló jut majd mindenkinek belőle.

Hétfőn tartották Székkutason a szokásos karácsony előtti úgynevezett szeretetebédet a közmunkában részt vevőknek, melyre, mint már megírtuk, idén 6 szép sertést is levágtak. A Fűzfa Söröző ezúttal is megtelt a vendégekkel, akiknek maga a polgármester kínálta körbe a pálinkát. Kivételes nap volt ez a mai, így természetesen most ez is megengedett volt.

A közmunkaprogram résztvevői idén még több értéket állítottak elő, melyet nemcsak saját maguk, és a település, de a közétkeztetés is tudott hasznosítani. Idén először cirkot is termesztettek. Ennek a magját nemrég szedték el a vesszőkről, így pár héten belül, könnyű téli elfoglaltság gyanánt kezdődhet a településen a seprűkészítés. Ennek jó részét értékesítik, illetve elcserélik más települések közmunkáinak termékeire.

A község jövőre még több sertést kíván felnevelni a programban, illetve a polgármester célja az, hogy ne halat, hanem hálót kapjanak a rászorulók. Így inkább nem alapvető élelmiszereket, hanem kiscsirkét, kiskacsát, libát, terményeket adnának, mondta el Szél István.

A székkutasi közmunkában részt vevők közül évente 10-en visszatalálnak a versenyszférába és el tudnak helyezni. Idén a disznópaprikás és az orjaleves mellé még karácsonyi csomagokat kaptak, helyben előállított termékekkel, de mindenki kapott egy kupont is, amivel a hat levágott coca egyéb feldolgozott részeit veheti át, érkezési sorrendben.

- Forrás: www.vasarhely.hir24.hu -