Tisztújítás történt a székkutasi téesz élén. Az ország egyik legnagyobb hűtlen kezelésében érintett cégénél azonban nem történt nagy meglepetés.

Rögtön két közgyűlést is tartott a székkutasi tsz tagsága december elején. Az elsőt, határozatképtelenség miatt egy második követte fél óra eléréssel, melyen 76 tsz tag volt jelen a több mint 150 főből, tudta meg a Vásárhely24.

Bebetonozva?

A tsz elnöke Szenti Imre, újraindult a posztért, kihívója csak egy akadt, a vásárhelyi Kiss József. A titkos szavazáson Szenti 57, Kiss 27 körüli szavazatot kapott, így maradt a régi elnök a vezetői székben. Úgy tudjuk, pár felszólaló nyilvánvalóvá tette, ennek a téesznek, Szenti Imrének kell mindörökké az elnökének maradnia.

Informátorunk elmondta, a tsz vagyona 2008-ban még 1 milliárd 300 milliós volt, ma pedig mindössze 700 millió. Többen azt is furcsának találták, a jelenleg is folyó bírósági eljárás ellenére a tagok egy része továbbra is bizalmat szavazott a jelenlegi elnöknek, aki arról beszélt, nyereségesek ebben az évben. A Vásárhely24 információ szerint, a tsz 1200 hektáron gazdálkodik, mely fele a réginek, de a jó, magas aranykorona értékű földeket már kivették, vagy bérbe adták másnak a tagok.

A tsz elnöke nyugdíjas, és az irodán is nagyon sok nyugdíjas dolgozik még, pedig munkát kereső székkutasi fiatalokkal is fel lehetne tölteni ezeket az álláshelyeket. A régi-új elnöknek 340 ezer forint fizetést, plusz 50 ezer forintos tiszteletdíjat szavaztak meg. Úgy tudjuk, Szenti Imre még azt is kijelentette, egy vadonatúj terepjáróra is igényt tart. Eddig egy Suzuki Vitara típusú terepjáróval járt.

Ingyen rendbe tenné

Az üggyel kapcsolatban megkerestük Szél Istvánt, Székkutas polgármesterét is, aki nem kívánta kommentálni az eseményeket, de elmondta, ingyen vállalná a posztot, csak hogy rendbe tegye az Új Élet működését, mint azt tette a településsel is 2010-ben. Hozzátette, ha tudott volna az elnökválasztásról, nyilvánosan is vállalta volna a megmérettetést. Kijelentette, a tsz-be is be fog lépni ezek után, feltéve, ha hagyják, ehhez 30 ezer forintos tagdíjat kell befizetni. Véleménye szerint pedig már a gyanú felmerülésekor le kellett volna mondania a tsz vezetőjének.

Régóta bíróságon a tsz ügyei

Még 2010-ben, illetve előtte, Csikós Ferenc tsz tag jelezte Lázár János országgyűlési képviselő felé, törvénytelenségre utaló dolgok történnek a Székkutasi Új Élet MGTSZ-nél. Ekkor maga a képviselő sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést a vélt károsultak nevében, de keresettel élt, mint felügyelőbizottsági tag, Csikós Ferenc is.

Hosszas nyomozás és adatgyűjtés után 2012 szeptember 27-én a vásárhelyi városi ügyészség vádiratot nyújtott be Szenti Imre, tsz elnök és társai ellen hűtlen kezelés, 821 rendbeli sikkasztás és más bűncselekmények elkövetése miatt. Az ügyben székkutasiak és vásárhelyiek szerepeltek zömében károsultként. A károsultak kétharmadát, információink szerint időközben kifizették, ám úgy tudjuk,azokból a földalapú támogatásokból, melyeket nem forgattak vissza a gazdálkodásba.

A vádirat szerint a székkutasi Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezet igazgatósági elnökeként Sz. I. első rendű vádlott a szövetkezet számlájára érkezett 103.746.000 forinttal sajátjaként rendelkezett annak ellenére, hogy az összeg eredetileg a részarány-tulajdonosokat illette volna meg. A több mint 100 millió forintot 2007. március 30-tól különböző pénzügyi műveletekben használta fel, és azt teljes egészében elköltötte. Ezzel a társaság több tagjának, összesen 822 sértettnek okozott kárt.

Emellett a szövetkezet vezetői még 2004-ben létrehoztak egy sertésértékesítési szövetkezetet. Ennek vezetői ugyanazok voltak mint a Székkutasi TSz-nek. A BÉSZ 15 millióval maradt adós a tagoknak, eladott sertések árával emiatt felszámolási eljárás kezdődött a sertésértékesítési szövetkezet ellen.
Az ügyben, illetve ügyekben 2014 tavaszán, illetve nyarán tanúmeghallgatásokra került sor a bíróságon. Ekkorra már Lázár János képviselő több fórumon is aggályosnak nevezte, hogy az ügy ennyire elhúzódik, lassú az igazságszolgáltatás menete. 2014 november elejére perbeszéddel és ítélethozatallal hirdettek tárgyalást, ám nem küldtek meg a szakértői véleményt, valamint egy közjegyző által kért tetemes adatmennyiség sem érkezett meg. A következő, vélhetően utolsó tárgyalást 2015 február 26 reggel 8 órára napolták el a Vásárhelyi Bíróságon.

A decemberi tisztújító közgyűlésen, úgy tudjuk, többen jelezték, érdemes lenne megvárni a tsz elnök választással a februári ítélet eredményét, ám az elnök erről hallani sem akart. Korábban kinyilvánította, az ügy lezárásáig senkinek sem fog nyilatkozni.

- Forrás: vasarhely.hir24.hu -