Székkutas előtt tér át a bicikliút az egyik oldalról a másikra, a faluban egy kocsmát is elbontanak. A régészeti feltárásokat már elkezdték.

Júliusban megkezdődik a munka a 47-es főút mentén Kakasszék és Hódmezővásárhely között, mondta el kérdésünkre Szél István Székkutas polgármestere, akivel a felújításról és a kerékpárút építésről is beszélgettünk.

A polgármester hozzátette, a NIF-től azt a tájékoztatást kapta, a munka előzetes része már megindult, a kardoskúti leágazásnál, és Sóshalom környékén ez látszik is, itt régészeti feltárások folynak. A főút nemcsak megújul a megyét átszelő projekt kapcsán, de meg is erősítik.

A nyomvonalat kerékpárút is követi majd, valamint a sűrűn lakott külterületi részeknél, például a sóshalmi tanyáknál, nem közvetlen bekötésük lesz a főútba, hanem szerviz utat építenek, és annak lesz becsatlakozása a 47-esbe.

A kerékpárút - úgy tudjuk - végig a jobb oldalon halad Vásárhelytől Székkutasig. A 47-est az úgynevezett Cs Hódinál, Székkutas előtt keresztezi és tér át bal oldalra, mondta el Szél István, mivel a faluban már ezen az oldalon van kész bicikliút, de a házak közelsége a másik oldalon egyébként sem engedné azt meg.

A polgármester még elmondta, a 47-es szélesítésével elbontásra, megszüntetésre kerül a Sztráda büfé a település központjában, ami különben is a falu egyik csúf pontja volt. Mivel közvetlenül a főút mellett fekszik balesetveszély forrása is lehet az épület, ezért azt elbontják. Itt a kisajátítás még információnk szerint nem történt meg.

Az új főúttal egy új gyalogátkelőt is kap a település a meglévő kettő mellé. A Mester utca és a főút kereszteződéséhez, az úgynevezett Faragó-sarokra kerül zebra.

- Forrás: www.vasarhely.hir24.hu -