Magyarországon az egyszerűsített területalapú támogatási (SAPS) rendszer 2021-ig marad, azaz a mostani tervezési periódus végig alkalmazható, ismertette a Kormány döntését az agrárgazdaságért felelős államtitkár Zalaegerszegen, szakmai fórumon.

Czerván György a jelenleg is működő SAPS rendszer hazai előnyei között hangsúlyozta, hogy a magyar gazdák által jól ismert konstrukció a közvetlen támogatások széleskörű igénybevételét és költségvetési keretösszegek teljes felhasználását biztosítja.

Ezen felül kiemelte, hogy a SAPS rendszer működésének elvéből fakadóan nincs referenciaév, tehát az adott tárgyévben a termőföld tényleges használója kérelmezheti a területalapú támogatást. A SAPS rendszer további alkalmazásával a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) továbbra is gördülékenyen és határidőre képes kifizetni a termelőket, valamint az esetlegesen felmerülő informatikai beruházások többletköltségei is mérsékelhetőek.

Az államtitkár előadásában részletekbe menően mutatta be a 2015-től várható új Közös Agrárpolitika (KAP) Magyarországon bevezetendő modelljét, az új támogatások kötelező és önkéntes elemeit is. Elmondta, hogy a mezőgazdasági termelők generációváltásának biztosítása érdekében a fiatal gazdák külön támogatáshoz jutnak. A kormánydöntés értelmében a kisgazdaságok egyszerűsített támogatási konstrukciójának alkalmazására is lehetőség nyílik 2015-től.

Czerván György fontos elemként említette, hogy a társadalom által is elfogadott, a valós teljesítményeken nyugvó termeléshez kötött jogcímek révén, a munkaintenzív, úgynevezett érzékeny ágazatok (pl. zöldség, gyümölcs, szarvasmarha) támogatására a jelenleginél nagyobb összeg lesz fordítható.

Az államtitkár továbbá összegezte és szemléletesen ábrázolta a 2010 és 2013 között számszerűsíthető nemzetgazdasági eseményeket, az ágazatban bekövetkező főbb folyamatokat, valamint az elért igen kedvező makrogazdasági eredményeket. A KAP változásait bemutató előadássorozat keretében legközelebb 2014. január 27–én Nagykátán fogja a termelőket tájékoztatni.

- Forrás: www.kormany.hu -