Vásárhely és térsége - 92 százalékban határidőre teljesítették a helyi adókat a vásárhelyiek, több mint 1 milliárd forintot fizettek be. Székkutason, Mártélyon és Mindszenten is javult a fizetési morál.

92 százalékban befizették a vásárhelyiek – magánszemélyek, cégek, vállalkozások, összesen 27 ezer 323 adózó – határidőre, március közepéig az aktuális helyi adókat. Többek között erről is szó lesz az április 11-ére elnapolt közgyűlésen. Antal István, a polgármesteri hivatal adócsoportjának vezetője lapunknak elmondta: 8 százalék a város kintlévősége. Magánszemélyeknél 5 százalékos az arány, míg a cégeknél 10 százalék. Utóbbiak zöme a notórius nem fizetők közé tartozik. Ezekben az esetekben kezdeményezik a behajtást, melynek több fokozata van, a felszólítás után következhet az inkasszó, az tulajdonban lévő ingatlanra jelzálogjogot, végrehajtási jogot rakhatnak, lefoglalhatnak ingóságokat, például gépjárművet. A jogszabályi kötelezettségnek megfelelően lista készül azokról, akik nem rendezték a helyi adót, ez hamarosan látható a város honlapján.

Vásárhely éves helyi adóbevétele mintegy 3 milliárd forint (ebből a legnagyobb tétel az iparűzési adó, mintegy 1,5 milliárd), március 22-éig több mint 1 milliárd folyt be. Az építményadó kivételével – négy részletben lehet rendezni, március mellett, június 15-éig, szeptember 15-éig és december 20-áig – az iparűzési, a telek és a gépjárműadó következő befizetési határideje szeptember 15. Az építményadó tekintetében a márciusi határidőig a 121-150 négyzetméter hasznos alapterületű ingatlanok tulajdonosának 80 százaléka nem csak az első negyedévet törlesztette, hanem a fél- vagy a teljes évet rendezte. 60 négyzetméterig pedig 43 százalék teljesített így. Az idén csupán 46-an kértek mentességet vagy részletfizetési könnyítést az építményadó kapcsán. Antal István azt mondta, kiváló a fizetési hajlandóság Vásárhelyen.

A tavalyi évhez képest javult a helyi adó – iparűzési, kommunális, major, gépjármű – fizetési morálja Székkutason – mondta Szél István polgármester. A határidőig, március közepéig az éves 52 millió forintos adóbevétel, időarányosan, mintegy 50 százalékban teljesült. Például a külterületi majoradóból, amely összesen 18 millió forint, 8 millió forintot fizettek be, a 24 milliós iparűzésiből pedig 11,5 milliót. Székkutason 970 adózó van, ebből 70-en nem vagy rendszertelenül fizetnek – 20 százalék magánszemély, a többi cég. Tavaly a nem fizetőkről listát tettek közzé a polgármesteri hivatal tájékoztató tábláján, idén ez elmaradt. Most is van lista a hivatalban, de nem hozták nyilvánosságra, az érdeklődők viszont megtekinthetik.

Idén először – a Vásárhellyel közös hivatal miatt – a város adócsoportja intézi a mártélyiak helyiadó-ügyeit is. A faluban március közepéig a magánszemélyek kommunális adóját 82 százalékban, a gépjárműadót 99 százalékban, az iparűzésit pedig 67 százalékban teljesítették – összességében 80 százalékos arányban.

Mindszenten 74 adózóhoz 96 építményadó-köteles ingatlan tartozik, amelyből 2013-ban éves szinten mintegy 1 millió 900 ezer forintnak kellene márciusban és szeptemberben összesen beérkeznie. Itt némi túlteljesítés is történt, mivel az első félévre az egész évre várt összegnek 58 százaléka érkezett be. A magánszemélyek kommunális adójára 51 százalékát fizette be az éves 21 millió forintnak a 3018 adózó.

A gépjárműadóból beérkező összegnek 2013-tól már csak a 40 százaléka gyarapítja a mindszenti költségvetést, de összességében az egész évre 26,5 millió forintot kellene befizetnie 1612 adózónak – 42 százalékát teljesítették határidőre. Az iparűzési adónál a májusi adóbevallás miatt nem lehet egész évre tervezni: az első félévre 501 adózótól közel 32 millió forint adóbevétel volt várható, ennek 78 százaléka teljesült. Mindszenten összességében 56,5 millió forint adóbevételt vártak, amelynek 84 százaléka érkezett be. A nem fizetők között van olyan, aki később rendezi a tartozását, de notórius nem fizető is akad: 50 ezer forint feletti tartozást jelenleg mintegy 200 adózónál tart számon az önkormányzat, de jelenleg nem terveznek adóslistát, tavaly sem volt – tudtuk meg a polgármesteri hivatalban.

 

- Forrás: www.delmagyar.hu -