Mennyire megbecsült egy magyar katona külföldön? Hogyan lehet valakiből katona? Többek között erről, és a magyar katonaság jelenlegi helyzetéről esett szó a Rádió 7 Napraforgó magazinjában. A műsor vendége Huszár Ferenc alezredes, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár megbízott parancsnokhelyettese volt, akivel Égető Gyula beszélgetett.

Hódmezővásárhely mellett Tatán és Szentesen is szolgált, valamint három misszióban vett részt Huszár Ferenc alezredes, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár megbízott parancsnokhelyettese: Cipruson, Koszovóban és Afganisztánban is. A gyulai születésű, kiskorában a mezőgazdasággal foglalkozó szülei pályáját követni akaró gyereket később kezdték el érdekelni a technikai műszerek. Vásárhelyre 1990-ben került.

2004-ben, amikor a sorkatonai szolgálat megszűntével átalakult a Magyar Honvédség, azóta szerződéses katonai állomány dolgozik – fogalmazott Huszár Ferenc. A sorkatonai szolgálat eltörlésével keletkezett egy űr, amit ki kellett tölteni, vészhelyzet, például természeti katasztrófák esetén. Ilyen esetekben szükségesek katonai szolgálatra bevonható személyek. Ők az önkéntes-tartalékos állomány, melynek két csoportja van: a védelmi és a műveleti.

A műsorból kiderült, jelenleg a vásárhelyi laktanya körülbelül 1600-1800 embernek ad munkát, ezzel Csongrád megye egyik legnagyobb foglalkoztatója. Ezen kívül megtudtuk, az ország minden területéről érkeznek ide katonai szolgálatot teljesíteni. Az internetnek köszönhetően ma már bárki megtudhatja, mi kell ahhoz, hogy valaki katona legyen, valamint, hogy mik a Magyar Honvédség feladatai.

Aki katonaként szeretne szolgálni, az a toborzó irodákon keresztül léphet kapcsolatba a katonasággal. A sikeres felvételhez jogszabályok határozzák meg, hogy egy jelentkezőnek mennyit kell például fizikailag teljesíteni ahhoz, hogy bekerüljön a honvédséghez. Ezután egy 3 hónapos alapkiképzés következik. Ezt követően kerül arra sor, hogy a katonát arra a munkakörre képezzék ki, amire jelentkezett. A saját beosztásában mindenkinek profinak kell lennie.

A műsorban szó esett a külföldi szolgálatokról, a missziókról is. Megtudtuk, ezekre önkéntesen jelentkezhetnek a katonák, amelyet egy 6 hónapos felkészítés követ. A kiképzés során már kialakulnak a kis közösségek: a rajok, a szakaszok és századok, amelyek tagjai ez idő alatt már kiismerik egymás erősségeit és gyengeségeit. Huszár Ferenc személyes tapasztalatokat is elmondott: misszió esetén nagyon fontos a családi háttér, ha az ember tudja, otthon várnak rá. Elmondta, a magyar katonák megbecsültek külföldön, nemzetközi viszonylatban is megállják a helyüket, valamint legfőképp a műszaki alakulataink a híresek.

A vásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanya rendezvényeket is szervez, hogy a civilek is betekintést nyerhessenek a katonák életébe, például gyakran fogadnak iskolás és óvodás csoportokat. Ezen kívül 2013 nyarára is terveznek olyan nyílt programokat, amelyekre bárki ellátogathat.

Az MH 5.Bocskai István Lövészdandárról és a katonaságról érdeklődni a www.bocskaidandar.hu oldalon lehet.

Forrás: promenad.hu