Az iskola átvételéről és fenntartásáról írt alá megállapodást pénteken délután Szél István Székkutas polgármestere és Tóthné Kecskeméti Katalin Hódmezővásárhely járási tankerületi igazgató Vásárhelyen.

\"http://static.promenad.hu/article/12/21/06/32e50dc802092de27c7286513aeb6825_normal.jpg\"

A Klebersberg Intézményfenntartó Központ megbízásából Tóthné Kecskeméti Katalin, mint tankerületi igazgató által december 15-ig megtörténik a Hódmezővásárhely közigazgatási területén található oktatási intézmények fenntartói és működtetési átadása. A székkutasi iskola, mint a Gregus Máté Tagintézmény, a HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola része, fenntartói és működtetési jogait adja át a járási központnak. Az igazgató elmondta, történelmi jelentőségű a pillanat, hiszen az állam átvállalja a működtetési költségeket.

Szél István kiemelte, mindebből a diákok és a szülők semmit sem fognak észrevenni. Az átadásnak csak pozitív vonzatai vannak, mely folytatása annak a változásnak, ami két évvel ezelőtt elkezdődött a település iskolájában. Ennek köszönhető az is, hogy munkahelyek maradhatnak meg. Itt nem tanári, hanem kisegítői, fűtő, takarító álláshelyekről van szó, mondta el a polgármester.

Forrás: promenad.hu