Az önkormányzat által biztosított bárányhimlő elleni védőoltás második üteme zajlott hétfő délelőtt a székkutasi Egészségházban. A kicsik igazán hősiesen viselkedtek, alig sírtak, amikor megkapták a „csak egy csípést”.

\"\"

Mint Szél István polgármestertől megtudtuk, az óvodába illetve családi napközibe felkerülő gyerekek szülei közül nyolc-kilencen már korábban beadatták az oltást, és tizenkét gyermek esetében nyilatkoztak úgy az apukák és anyukák, hogy élnek a község vezetése által felkínált lehetőséggel, csak két-három esetben nem igényelték ezt. Székkutasnak a két részletben beadott bárányhimló elleni oltás gyermekenként 15 ezer forintba kerül, de a polgármester szerint egyrészt legfontosabb az egészség, másrészt a gyermekekbe fektetett energia a jövőt nagyban befolyásolja. Az sem elhanyagolható szempont, hogy járvány esetén a szülők is megkaphatják a himőt, és kiesnek a munkából, illetve az sem mindegy, hogy hány gyermekkel üzemel az óvoda.

\"\"

A szeptemberi első oltásra emlékezve a csöppségek már tudták mire számíthatnak, ezért megilletődve várták, hogy sorra kerüljenek, és amikor megkapták a szurit, rendszerint eltörött a mécses. Ám nagyon hamar meg is vigasztalódtak, mind nagyon bátran viselkedtek, de talán a 2 és fél éves Fazekas Luca volt a legbátrabb, aki kijelentette, hogy nem fájt, és hozzátette: „Megjavítottak”. Egyik kis sorstársához odalépve így vigasztalta: „Téged is megjavítottak.”

Forrás: promenad.hu

\"\"

\"\"