Nagyon nagy az érdeklődés az augusztus 4-én megrendezésre kerülő Motoros nap és Regionális Szántóverseny egyesített rendezvényére, melyre Székkutason két helyszínen kerül sor.A szántóverseny különlegessége lesz, hogy a rajtsorrendet és a parcellák sorsolását a Rádió 7 élő adásában végzik el augusztus 3-án a kívánságműsorban 16 és 17 óra között, mondta el Mihály Károly a verseny házigazdája.

Az előkészületekről Labádi Ernő, a Motoros Klub szóvivője, a rendezvény egyik szervezője tájékoztatott. Nemcsak a környékről de a távolabbi településekről és megyékből is jelezték részvételi szándékukat a motoros találkozóra, így Kecskemétről is érkeznek kétkerekűek, mondta el Labádi Ernő.

Veterán autók is jönnek a napra szép számmal, valamint a húsz modern traktoron kívül négy igazi veterán traktorritkaság is megjelenik. Ezek még a szántótudományukat is megmutatják, mondta el Mihály Károly a szántóverseny házigazdája.

A szántóversenyen – Székkutas határában a TSZ tehenészetének szomszédságában – is külön műsorral készülnek, ahol beszédet mond Farkas Sándor országgyűlési képviselő, de a gyerekeknek is kedveskednek, ők a legmodernebb traktorokat próbálhatják ki.

A központi rendezvényen a község parkjában már reggel óta rotyognak majd a bográcsok, eddig 16 főző és 4 grillező helyre érkezett igény, tette hozzá Labádi Ernő, aki az egész napos közlekedésbiztonsági napra is szívesen invitálta a nagyérdeműt.

A két helyszín között több motoros, fogatos, traktoros felvonulást is terveznek, valamint a falu utcáit is körbejárják. A Székkutasi Lovas Klub fogatai pedig egész nap ingyen szállítják a jónépet Fehér Imre elnök vezetésével.

Forrás: promenad.hu