Székkutas képviselő-testülete rendeletet alkotott a talajterhelési díjról. Ezt annak kell fizetnie, aki műszakilag rendelkezésre álló szennyvíz közcsatornára nem kötött rá.

A településen körülbelül 35 háztartást érint a díj. A képviselő-testület december 31-ig adott haladékot, aki nem köt rá addig, január 1-jétől talajterhelési díjat kell fizetnie. Ez alapesetben 1200 forint köbméterenként, a felhasznált vízmennyiség alapján. Mivel Székkutas érzékeny területen fekszik, van egy másfélszeres szorzószám, így nem 1200, hanem 1800 forintot kell egy köbméter víz után fizetni – tájékoztatott Hunyák Zsuzsanna.

A község jegyzője elmondta, a talajterhelési díjból le lehet vonni a számlával igazolt szippantási költséget. Továbbá a testület mentességet adott azoknak, akiknek az éves vízfogyasztása a 15 köbmétert nem haladja meg.

Természetesen a talajterhelési díj azokra vonatkozik, ahol van jelenleg kiépített szennyvíz közcsatorna. Székkutas pályázik majd a teljes település szennyvízcsatornázására, és ha néhány év múlva elkészül a többi szennyvízcsatorna hálózat is, akkor 180 nap áll a lakosok rendelkezésére, hogy az üzembe helyezést követően erre rákössenek, a 181. naptól megkezdődik a talajterhelési díj fizetési kötelezettség. Tehát ez ugyanúgy él a régi és az új hálózat esetén is.

Forrás: Csatornázási Hírmondó