Népes csoport gyülekezett szombaton délelőtt a székkutasi sportpályán ugyanis innen indult az egész napos szemétszedési akció, a „Teszedd”, melyet másodjára rendeznek országosan, és amihez Székkutas is csatlakozott.

A gyülekező után csoportokra bontották a jelenlévőket, akik között civil szervezetek vezetői, tanárok, lelkes önkéntesek és persze diákok is akadtak szép számmal. Mindenki kapott zsákot természetesen az akció jelmondatával, valamint megfelelő védőfelszerelést.

Ajánlott volt a kényelmes, zárt öltözék, kényelmes lábbeli, de a helyszínen további fontos felszerelést adtak. Mindenki kapott láthatósági mellényt, valamint védőkesztyűt. A csoportok ezután a szélrózsa minden irányába elindultak.

 

Csoport indult a 47-es főút mentén mindkét irányba, de a kakaszéki és a pósai bekötő környékére és a kardoskúti leágazáshoz is jutottak csapatok. A központból is indultak önkéntesek a temető irányába, a másik csapat pedig a Mágocsi úton.

http://static.promenad.hu/article/11/49/01/3d304666643118c32cb39637c754ba5e_normal.jpg

Az akción kesztyűt majd szemetet ragadott Szél István polgármester is, aki egymaga egy utca egyik teljes oldalát vállalta. Csapata Nagymágocs irányába indult és egészen Csicsatérig szedték a szemetet az út mentén. A falutáblánál megálltak egy szusszanásra, ott elmondta, jó pár szeszesital üveget is talált, így talán már összegyűlt 150 forintja.

http://static.promenad.hu/article/11/49/01/b37db6024eeb55ca4e411fef328daa80_normal.jpg

Forrás: promenad.hu