A színpad a gyerekeké, a tánctér a felnőtteké volt szombat este Székkutason, a Murgács Kálmán Művelődési Házban, ahol jótékonysági bállal alapozták meg az ovisok és sulisok jövőbeli terveit.

A Székkutasi Gyermekek Tanulását és Művelődését Segítő Alapítvány már 19 éve segíti a gyerekek fejlődését, többek között a bál megszervezésével. Az elmúlt évben több 480 ezer forint gyűlt össze, amit az óvodának és az iskolának ítéltek oda. Az iskola vetélkedők szervezésére, versenyeken való részvételekre, színházra, kirándulásokra fordította az összeget, illetve folyamatban van két udvari kiülő beszerzése is. Az óvoda kirándulásokra és játékok vásárlására fordított a bevételből.

A rengeteg segítőnek köszönhetően rekordbevételt ért el idén a Székkutasi Gyermekek Tanulását és Művelődését Segítő Alapítvány. Csak az adományokból több mint 400 ezer forint gyűlt össze, amibe még nincs benne a bál bevétele.

„Köszönöm szépen, hogy ma este ilyen sokan eljöttek, és ennyien támogatják az iskolát és az óvodát. Nekem településvezetőként annál jobb érzés, hogy a gyermekek, szülők, pedagógusok mosolyognak, nincs jobb. Kívánom, hogy ezt őrizzék meg, érezzék magukat jól, és ezt holnap is folytassák, hiszen a szürke hétköznapokban is meg lehet őrizni ezt a hangulatot. Ezért érdemes élni, hogy ennyi mosolygós embert lássunk” – hangzott el Szél István polgármester köszöntőjében.

Az idei bál bevétele szintén a két intézmény fejlődésére lesz felhasználva. Az ovi idén is kirándulásokra és színházlátogatásra szeretné fordítani az összeget, valamint az iskola is úgy döntött, hogy rendezvényekre, és színházba szeretné elvinni a diákokat. E nemes cél eléréséhez rengetegen megmozdultak a településen. Az önkormányzaton és a cégeken túl magánszemélyek is adományoztak az alapítványnak.

„A támogatók listája igen hosszú, ami azt bizonyítja, hogy nagyon sokan segítik munkánkat. A mai este egy közös munka eredménye, és az, hogy itt ülhetünk egy szépen megterített asztalnál, az sokak keze munkáját dicséri” – mondta el megnyitó beszédében Patyi Éva tagintézmény-vezető.

Az ovisok és a sulisok természetesen nem voltak hálátlanok, és egy nagyon színvonalas, főleg táncos produkciókat felvonultató műsort adtak a bál közönségének. A gyerekek már hosszú hetek óta készültek az előadásokkal, hogy szombat este mindenki felhőtlenül tudjon gyönyörködni bennük.

Az est további részében a felhőtlen mulatásé volt a főszerep, felszolgálták a vacsorát, kisorsolták a tombolákat, és felhúzták a táncoló fekete lakkcipőket. A zenéről Tulipán Nándor gondoskodott.

 

Forrás: www.promenad.hu