Aranyvasárnap a negyedik gyertya is meggyulladt az adventi koszorún, így a várakozás időszaka lassan lezárul, és itt a karácsony. Székkutason –hagyományos módon – minden vasárnap műsorral kötötték össze a gyertyagyújtást. Ezúttal a Murgács Kálmán Nóta Klub dalolt a jelenlévőknek, ám ezt egy karácsonyi ajándéknak szánt operett műsor előzött meg, Oszvald Marikával és Kollár Péter Erikkel.

Karácsonyi ajándékként ingyenes operett gálával kedveskedett Székkutas Önkormányzata a település lakosainak. Ezen a vasárnap délutánon Oszvald Marika Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, operetténekes, érdemes művész, és Kollár Péter Erik gyerekszínészként ismertté vált énekes, színész lépett fel a Művelődési Házban.

Műsoruk ismert operett dallamokból tevődött össze, ezt interaktív módon a közönség bevonásával adták elő. A vicces helyzetekből álló műsor, minden jelenlévő arcára mosolyt csalt.

Hol a nézőket invitálták fel a színpadra, hol pedig a szereplők sétáltak be a közönség soraiba. Mindkettő egy közvetlen hangulatot teremtett és egyben szórakoztató volt.Az operettelőadás végén a jelenlévők átsétáltak a gyertyagyújtás helyszínére. A település adventi koszorújánál ezúttal a Murgács Kálmán Nóta klub adott elő műsort. Előadásukban karácsonyi dalok és versek szerepeltek.

A csoport egyik tagja, Kozóné Szabó Klára gyújtotta meg a negyedik gyertyát, így már teljes fényében látható a főtéren, Székkutas adventi koszorúja.

Forrás: promenad.hu