Hódmezővásárhely mindig fontosnak érezte a magyarság határokon átívelő egyesítését, támogatását, ezért a kialakult helyzetben is kötelességének érzi segíteni a kárpátaljai magyarságon.

Mint ismeretes: a város csatlakozott Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány a magyar önkormányzatokhoz és a megyei jogú városokhoz intézett felhívásához - amennyiben lehetőségük engedi -, támogassanak kárpátaljai magyar településeket, szolidaritást vállalva, és segítve ezzel a kárpátaljai magyarságot.

Korábban Hódmezővásárhely közgyűlése úgy döntött: a beregszászi járásban található, 3400 lakosú Mezővári községet támogatja, ahol a magyarság abszolút többségben él.

A város több éves testvértelepülési kapcsolatot ápol a kárpátaljai Aknaszlatina községgel, ezért a képviselő-testület az ő támogatásukról is határozott.

Mezővárit 4 millió forinttal, Aknaszlatinát 2 millió forinttal támogatta Hódmezővásárhely.

Hódmezővásárhelyről delegáció is látogatott Mezőváriba. Mind a két település vezetőinek átadta a támogatást, ugyanakkor azt is felmérték: milyen segítségre van még szükség.

Azt tapasztalták, hogy a jelenlegi óvoda Mezőváriban nagyon rossz körülmények között működik. Egy, a szocializmusban épült, monumentális, kihasználatlan, és korszerűtlen épületbe kénytelenek a szülők járatni a gyerekeiket. Az elavult nyílászárók nem szigetelnek megfelelően, a fűtés nem megoldott, cserépkályhájuk van, mely olyan rossz állapotban van, hogy a repedéseket szilvalekvárral tömik be. Az udvari játszótér, jóindulattal sem mondható játszótérnek. Nagyon szegényes, korántsem gyerekparadicsom. Gumiabroncs, seprűnyél és műanyag flakon - ez egy zsiráf a mezővári óvodában.

Kárpátalján az óvodai nevelés 3-6 év közötti korban történik, 5 éves kortól kötelező egy év iskolai előkészítőn történő részvétel, amely az óvodában valósul meg. A Mezővári Nyírfácska Óvodába, ahol magyar nyelvű nevelés folyik, jelenleg 100 gyerek jár.

A közgyűlés úgy döntött: új óvoda építését kezdeményezi Mezőváriban, ezzel is segítve az ott élőket, a kisgyerekeket.

Négycsoportos óvodát szeretnének építtetni, a kor követelményeinek megfelelőt. A beruházás pontos összegéről egyelőre korai lenne beszélni. Hódmezővásárhelyen nemrégiben új óvoda épült a Nádor utcán, ahhoz hasonló költségekre számítanak. Várhatóan 100 milliós nagyságrendű lesz, a kinti előírásoktól függően.

Az új óvoda felépítéséhez közadakozást indítottak. Felajánlását megteheti személyesen Hódmezővásárhelyen, a polgármesteri hivatal házi pénztárában vagy a Fontana Credit Takarékszövetkezet hódmezővásárhelyi fiókjában. Erre a célra létrehoztak egy számlaszámot:  11500092-11088592

- Forrás: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala -