Huszonegyedik alkalommal tartotta népzenei találkozóját Székkutason a helyi Kamilla Népdalkör. A találkozón további hét dalkört és együttest láttak vendégül a Piroska csárdában szombat délután.

Az eseményt megnyitó Kovácsné Rostás Erzsébet, a község kulturális tanácsnoka elmondta: a több mint húsz éve működő dalkör fontos része a település kulturális életének, akik elismertséget szereztek már több településen is. A mögöttük álló több mint két évtized pedig igazolja, hogy a dalkör nemcsak eredményes, de összetartó civil szervezet is. A talákozó most ideiglenes helyszínen került megrendezésre, hiszen a művelődési ház teljes felújításon esik át, azonban az időjárás is kegyeibe fogadta ebben az évben a dalosokat.

A vendéglátó együttes vezetője, Csikós Miklósné elmondta: nagyon sok fellépésre hívják a dalkört, és jó kapcsolatot ápolnak a környező települések népzenei együtteseivel. Terveikről szólva elmondta, hogy ősszel tervezik megalakítani a Murgács Kálmán Magyarnóta Klubot. A székkutasi szerző számos, közismert magyarnóta írója volt, és mivel a kutasiak közül szeretik nemcsak a népdalokat, hanem a magyarnótákat is, már többen jelezték, hogy szívesen részt vennének ennek a szervezetnek a munkájában is. Mint a dalkör vezetője hozzátette, a tervek szerint kiemelt figyelmet fordítanak majd Murgács Kálmán dalainak népszerűsítésére is.

A találkozón a Kamilla Dalkör vendége volt a helyi Harmonikaklub és a Kékibolya Népdalkör, Vásárhelyről a Délibáb, a Napraforgó és az Aranykalász Népdalkör, valamint Orosházáról a Bokréta Népdalkör, valamint Szegvárról a Magyarnóta Klub.

A vendégeket a község önkormányzata jóvoltából az együttesek műsorainak bemutatását követően estebéddel vendégelték meg, és mint ilyenkor szokott, közös nótázással ért véget a találkozó.

Forrás: promenad.hu