Szél István mindössze 25 éves volt, amikor 2010 őszén elnyerte a székkutasiak bizalmát, akik őt akkor a település vezetésével bízták meg. A politikus az elmúlt négy évben végzett tevékenység után most ismét a község lakosainak támogatását kéri az őszi választásokon, hogy együtt folytathassák a megkezdett munkát.

A 2010 óta eltelt időszak mozgalmas négy éve a település történetének. Ez idő alatt indult el a község életében egyedülálló, több mint három milliárd forint értékű beruházás-sorozat, amelynek része a szennyvíz-beruházás, az ivóvízminőség-javító program, a belterületi csapadékvíz rendezés, valamint az Orosháza és Kakasszék közötti kerékpárút kialakítása is.

Szél István polgármestersége idején került sor a székkutasi háziorvosi szolgálat megreformálása és a helyi utcák átnevezésére. Az elmúlt négy évben fejlődést hozott a településnek a sportcentrum, a falumúzeum és a faluközpont felújítása is, valamint érzékelhető az is, hogy felpezsdült a községben a közösségi élet.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség helyi szervezete június 14-én megtartott ülésén – mindezt mérlegelve – egyhangú döntéssel úgy határozott, hogy támogatja Szél István indulását Székkutason ősszel, a helyhatósági választásokon a polgármesteri feladatért.

Forrás: promenad.hu