Már több évtizedes hagyománya van annak, hogy pünkösd környékén találkozóra gyűlnek össze az egykori csicsatéri diákok. A tanyai iskola legalább olyan – ha nem jobb – felkészítést adott az itt tanuló tanyai diákoknak, mint a városi tanintézmények – állítják az egykori iskolások.

Székkutast a mágocsi úton elhagyva néhány kilométerre érkezhetünk meg Csicsatérre, ahol ma is áll az egykori általános iskola épülete. Az út menti feszülettel szemközt gyűltek össze szombaton a volt diákok pünkösdi misére, amelyet Laurinyecz János plébános celebrált. Mint a tiszteletes elmondta, ez az iskola nagy lelki erőt adott az itt tanuló fiataloknak, hogy megállják a helyüket, bárhová is kerülnek a világban.

Szél István polgármester elmondta: örömmel érkezik a találkozókra évről évre, jó látni a találkozás örömének fényét csillogni a ma már a hatvanas, de inkább a hetvenes korosztályhoz tartozó egykori diákok szemében.

Lázár Sándor 1946-ban volt elsős a csicsatéri iskola falai között, ahol – mint elmondta – délelőtt az alsós, míg délután a felsős diákoknak folyt az oktatás egy osztályban. A tanulók már háromnegyed nyolckor az iskolában voltak, amely előtt minden reggel felhúzták az árbocra a nemzeti színű zászlót, és a tanítás kezdete előtt mindig jutott idő a közös éneklésre is.

Akkoriban több mint száz gyermek járt ebbe az iskolába – idézte fel Lázár Sándor, aki állítja: legalább olyan szintű oktatás folyt itt, mint a városi iskolákban. Sanyi Bácsi az általános iskola éveit követően a szegedi vasútforgalmi iskolába került, és mint elmondta, az első évben a közismereti tárgyak tanulására szinte egyáltalán nem kellett időt fordítani, hiszen azt már mind tanulták Csicsatáren, amit Szegeden oktattak a középiskolában.

Az egykori iskolában nemcsak tanulás folyt, hiszen az épület a tanyai élet közművelődési centrumának is számított. Berei Katalin, az itt tanított, híres Berei tanító házaspár lánya elmondta: itt rendezték a bálokat is, ahová zenekart hívtak, és sokszor hajnalig tartottak a mulatságok.

De az iskola melletti sportpályán is zajlott az élet – emlékezett vissza Berei Katalin. Magas- és távolugrás, futás, súlylökés és kislabda dobás – mindezzel foglalkoztak a gyerekek a tornaórákon, amikor persze ezt az időjárás lehetővé tette. Édesapán nagyon szerette a sportot, és ő vezényelte ezeket a foglalkozásokat – mondta el az egykori tanító lánya. Az iskola szakrális központnak is számított, hiszen minden vasárnap itt hallgattak misét a környékbeliek.  Nekünk ezt nem volt szabad hallgatni – idézte az akkori időket Berei Katalin, aki elárulta: a kamra falára tapasztották fülüket, hogy ha nem is lehetnek ott, mégis hallhassák a plébános szavait.

Forrás: promenad.hu